Auguszta
-3 °C
2 °C

Terrorriadó van Genfben

2015.12.11. 21:32

Terrorriasztást jelentett be Genfben Svájc elnöke, Simonetta Sommaruga péntek este, miután állítása szerint egy másik állam titkosszolgálatától azt az információt kapta Svájc, hogy az Iszlám Államnak terrorista sejtje lehet a városban. A BBC szerint arra nem utal semmi, hogy a sejt támadást is tervezne.

Svájci sajtóértesülések szerint az információ az Egyesült Államokból érkezett, de ezt a kormányzat nem erősítette meg. A Le Temps napilap rendvédelmi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az amerikai titkosszolgálat Genfben, Chicagóban és Torontóban azonosított terrorista sejteket, a rendőrök pedig négy férfit keresnek,a kiknek a képét már megkapták a rendőrök.

Olyan hír is megjelent, hogy a genfi rendőrség letartóztatott két szír származású férfit, akiknek a kocsijában robbanóanyag nyomokat találtak, de a hatóságok ezt sem erősítették meg. 

Genfben megemelték a járőröző rendőrök számát, az ENSZ épületét, zsinagógákat és a francia nagykövet házát pedig már csütörtök óta szigorúbban védik.