Megtalálták az első holttestet a kínai sárlavinában

2015.12.22. 07:29

Kiemelték az első holttestet a romok alól a dél-kínai Sencsen ipari negyedében, amelyre vasárnap sárlavina zúdult. A mentőalakulatok 81 embert még mindig keresnek, írja az MTI.

A hatóságok közlése szerint a földtömeg 33 épületet temetett maga alá, és 380 ezer négyzetméteres területet lepett el. A sár- és törmeléklavina egy száz méter magas, földből és építkezési hulladékból álló halomról zúdult le az ipari parkra, miután a heves esőzések fellazították a mesterséges domb talaját, ami miatt az saját tömege alatt összeomlott.

A mentési munkálatokban csaknem 3 ezer ember, több mint száz daru, mentőkutyák és rengeteg építőipari gép vesz részt. A sencseni vezetés közlése szerint hatszáz embert telepítettek át más területekre.

Egy helyi lakos azt nyilatkozta a The Beijing Youth Daily nevű lapnak, hogy az építkezések alatt kitermelt földet az elmúlt két évben egyszerűen csak felhalmozták az ipari park mellett, végül már egy jó 100 méteres domb alakult ki belőle. A South China Morning Postnak is azt mondta az egyik ottani cég egyik alkalmazottja, hogy az elmúlt két-három évben folyamatosan oda hordták a saras földet, és a helyiek hiába panaszkodtak állandóan, nem oldotta meg senki a problémát.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport