Egy nap alatt 47 embert végeztek ki Szaúd-Arábiában

2016.01.02. 09:44

Szaúd-Arábia belügyminisztere bejelentette, hogy szombaton 47 embert végeztek ki a közel-keleti országban terrorizmus vádjával.

A kivégzettek között volt a prominens síita pap, Nimr al-Nimr sejk is, ami fokozhatja a feszültséget a Szaúd-Arábia legnagyobb térségbeli riválisának számító Iránnal. Az iráni síita vezetés már korábban jelezte, hogy Nimr kivégzéséért "Szaúd-Arábia drágán megfizetne". Nimr testvére is megszólalt, ő viszont azt reméli, hogy a kivégzésre adott reakció békés lesz.

Nimr már régóta az egyik legmeghatározóbb síita vezetőnek számított az országban, aki nyíltan kritizálta az uralkodócsaládot és demokráciapárti tüntetésre szólított fel, az elemzők szerint viszont tartózkodott attól, hogy erőszakra buzdítson. Ennek ellenére a belügyminisztérium szerint ő állhatott több erőszakos támadás mögött is az utóbbi években, amelyeket Irán megbízásából szervezett.

A bejelentés szerint a legtöbb kivégzett még 2003 és 2006 között vett részt az al-Káida támadásaiban. A szunnita szaúdi állam korábban a síita kisebbség több száz tagját is letartóztatta, amiért 2011 és 2013 között erőszakba torkolló tüntetéseken vettek részt. Közülük is többen a most kivégzettek között voltak. A 45 szaúdi állampolgáron kívül egy-egy egyiptomit és csádit is elítéltek. 

Szaúd-Arábia nemcsak az új évet kezdte tömeges kivégzésekkel, hanem már tavaly is tucatszámra végezte ki az elítélteket. 2015-ben összesen 157-en haltak így meg, ami jelentős emelkedés az egy évvel korábbi 90 főhöz képest. Jogvédő szervezetek már novemberben is kritizálták a szaúdi vezetést, mert az szerintük a terrorizmus vádjával leplezi a politikai tisztogatásait.