Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Barbara, Borbála
-6 °C
4 °C

Franciák: 22 ezer dzsihadistát öltek meg a nemzetközi hadműveletben

2016.01.22. 14:27

Nagyjából 22 ezer dzsihadista vesztette életét azóta, hogy Washington vezetésével tavaly nyáron nemzetközi hadművelet kezdődött az Iszlám Állam ellen - közölte az MTI. Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter ismertette a Szíriában és Irakban zajló offenzíva eddigi eredményeit, bár megjegyezte, hogy ez csak hozzávetőleges adat.

A megölt dzsihadisták közül nagyjából ezer a francia légierő támadásaiban halt meg. Franciaország az ISIS elleni bevetések 5-15 százalékát hajtja végre.

A francia védelmi miniszter arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok vezette koalíció egy ideje úgy tapasztalja, az Iszlám Állam már nem indít komoly támadásokat. A terrorszervezet a nemzetközi missziónak köszönhetően erősen meggyengült, pénzügyileg is, a katonai koalíciónak azonban nagyon óvatosnak kell lennie. Mint Le Drian elmondta, a dzsihadisták alkalmazkodtak a nemzetközi szövetség támadásaihoz, és a polgári lakosság közé vegyülnek.

A Washington által vezetett koalíció tavaly nyáron kezdett el csapásokat mérni az Iszlám Állam szíriai és iraki állásaira. A november 13-i párizsi merényletsorozat hatására a szövetség fokozta a bevetések számát, különösen a terrorszervezet ellenőrzése alatt lévő és a dzsihadisták számára komoly bevételi forrást jelentő kőolajmezők elleni támadások váltak gyakoribbá.