Liza-ügy: mégis szexuális bűncselekmény miatt nyomoz a német rendőrség
További Külföld cikkek
- Palira vett afrikai fiatalok százai szerelik a harci drónokat az orosz sztyeppén
- Legalább 20 bányászt mészároltak le Pakisztánban
- Kizuhant egy négyéves kislány a zsolnai lakótelep egyik lakásából
- Évek óta nem látták őket, most felbukkant a vadonban bujkáló szökevény család
- Politico: Megbénult az európai uniós intézmények működése
Nem úgy, nem az, de valami mégis történt azzal a 13 éves berlini orosz lánnyal, akit családja szerint 30 órán tartottak fogva és erőszakoltak meg „arabnak kinéző férfiak.”
- Liza január 11-én tűnt el, útban az iskola felé. Családja még aznap kiplakátolta a környéket. A lány másnap előkerült. A család feljelentést tett.
- Az esetről január 17-én számolt be az orosz Pervij Kanal. A tudósító egy tüntetésről is beszámolt, amelyen főként az orosz kolónia tagjai jelentek meg, akik a berlini rendőrséget azzal vádolták, hogy megpróbálják eltussolni az ügyet.
- A berlini rendőrség a vádat visszautasította, az ezt terjesztő kommentelőket a lehetséges jogi lépésekre figyelmeztette és közölte, sem emberrablás, sem szexuális erőszak nem történt, de más címen folyik a nyomozás.
- Kedden az orosz külügyminiszter is megszólalt, kijelentve, hogy nyilván nem önszántából volt távol a lány 30 órán keresztül. Szergej Lavrov is ráerősített az orosz kolónia gyanújára, hogy a rendőrség valamilyen okból visszatartotta a Liza eltűnéséről szóló hírt.
- Az ügyészség állítása szerint a lány beleegyezett a szexuális kontaktusba és már eltűnése előtt is volt szexuális kapcsolata a férfival – vagy férfiakkal, akik a hírekkel ellentétben nem frissen érkezett arabok, hanem régóta az országban élő török nemzetiségűek lehettek.
A kölni szilveszteri támadássorozat után egyébként is erősödő menekültellenes hangulat közepébe robbant bele Liza története. A 13 éves orosz lány esete körül továbbra is sok a kérdőjel. A rendőrség eddig csak arról beszélt, mi nem volt az ügy – nem szexuális erőszak és nem emberrablás – de a kiskorú sértett jogaira hivatkozva azt nem mondta el egyértelűen, hogy a nyomozás alapján milyen bűncselekmény gyanúja merült fel vagy nyert megerősítést.
Miután az orosz sajtó révén ismertté vált történetet már az orosz-német kapcsolatok legmagasabb szintű diplomáciai képviselői is kommentálták, az ügyészség részletesebben nyilatkozott az ügyről.
Nem migránsbűnözés
Eszerint a lány életkora miatt két férfit gyanúsítanak szexuális visszaéléssel, írja a Bild. A német lapnak Martin Steltner, az ügyészség szóvivője azt mondta: a kislány január 11-i eltűnése előtt beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot létesített a két férfival. Mivel egy 13 éves lányról van szó, ez ebben az esetben is szexuális visszaélésnek minősül, mondta Steltner a Sternnek.
A német jog szerint aki 14. életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez, az szexuális visszaélést követ el, függetlenül a körülményektől. Németországban ezért 6 hónaptól 10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.
Az ügyészség az elkövetők származását hivatalosan nem közölte. A 2014-ben indított orosz kormányzati Sputnik News hírportál német kiadása ugyanakkor a berlini ügyészségi szóvivőt idézve azt írja: „a gyanúsítottak egyike Németországban született, török származású férfi, a másik török, ennek az ügynek a menekültekhez semmi köze”.
Azt azonban az angol nyelvű orosz állami RT televíziónak Steltner elismerte, hogy egyelőre nem sikerült tisztázni, mi is történt abban a 30 órában, amíg a lány eltűntnek számított. Erről a lány különböző és egymásnak ellentmondó verziókat adott elő.
Az orosz sajtó a kezdetektől az Európát lerohanó migránsok által diktált új rend bizonyítékaként tálalta az ügyet, amelyben még számos fordulat lehetséges.
Liza szülei attól tartanak, – erről az orosz külügyminszter is beszélt kedden – hogy a hatóságok meg akarják tőlük vonni a szülői felügyeleti jogokat, ezért már kapcsolatba léptek az orosz nagykövetség által biztosított ügyvédekkel is.