Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Taroltak a magyar tervezők az Architizer Awardson

2016.04.12. 16:30
Mindhárom döntőbe került magyar tervezőcsapat nyert a világ egyik legrangosabb építészeti szavazásán, az Architizer Awardson.

Az újjáépített galyatetői kilátó a Renováció kategóriában nyert közönségdíjat, a GRAPHISOFT által fejlesztett, innovatív építészeti prezentációs mobil app, a BIMx PRO a Technology - Apps kategoriában elhozta mind a zsüri, mind a közönség díját, a VPI Betonmanufaktúra a Croma modulos betonpadja pedig szintén a közönségdíjat vihati haza.

A galyatetői kilátó
A galyatetői kilátó

A díj egy nagyon rangos nemzetközi elismerés, amit az architizer.com alapított három éve a Wall Street Journal Magazinnal és a Webbys-el közösen. Több mint száz kategóriában szakmai zsűri válogatja ki a jelöltek közül a legjobbakat, de van külön közönségszavazás is. Az elmúlt években nyolcvanmillióan nézték meg a jelölteket, és kétszázezren szavaztak.

A CROMA betonpadja
A CROMA betonpadja

2014-ben a 4-es metró Sporaarchitects által tervezte két látványos megállója, a Fővám és a Gellért téri állomás lett a győztes, sőt még a szakmai zsűri díját is elhozták a Buszpályaudvarok és vasúti megállók kategóriában. Sőt, mellettük az Art1st Design Stúdió is elhozta az Építészet+Sound kategória mind szakmai, mind közönségdíját a Budapest Music Centerrel.

Tavaly is volt két döntős magyar projekt, a Hello Wood International Architecture Camp művészeti tábor az Építészet és tanulás kategóriában, a Kazinczy utca és a Gozsdu udvar közelében álló Kocka bár (Minusplus Custom Made Architecture) pedig a Bárok és klubok kategóriában jutott a legjobbak közé, a Hello Wood végül megnyerte a zsűri és a közönségdíjat is.

A nemrég felújított Galya-kilátó szép sorozatot tud maga mögött: már számos külföldi szaklap beszámolt róla, és tavaly ősszel elnyerte a Média Építészeti Díjat is. Többet itt olvashat róla.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!