Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Venezuela 30 perccel a jövőbe menekül a válság elől

2016.04.15. 22:55
Venezuela fél órával előreállítja az órákat, hogy spóroljanak az elektromos árammal. A lépésnek két oka van: az alacsony olajár miatt az ország gazdasága súlyos válságba került, ráadásul a folyók vízállása is alacsony, így nem tudnak elég áramot termelni a vízerőművek, írja az AFP.

Május elsejétől csak négy órával lesz hátrébb Venezuela a greenwich-i időhöz képest a jelenlegi négy és fél óra helyett. Az előremenekülésnek köszönhetően több napos óra esik majd az emberek aktív idejére, vagyis kevesebb lámpát gyújt majd a lakosság. 

Az utóbbi hetekben nem az első lépés, hogy visszafogják az ország energetikai kiadásait: április elején Nicolas Maduro venezuelai elnök két hónapra a péntekeket is szabadnappá nyilvánította az állami alkalmazottak számára, sőt, hat órásra rövidítette a munkanapokat. Direktívában írta elő, hogy a szocialista modellel próbálkozó venezuelai gazdaság nagy részét kitevő állami szektorokban az energiafogyasztás 20 százalékkal kell visszavágni. Ha pedig ez nem lenne elég, az államfő azt javasolta a nőknek, hogy hagyjanak fel a hajszárítók használatával.

Venezuela most egyszerre néz szembe a természeti erőkkel és a saját rossz gazdaságpolitikájával. Az El Nino időjárási jelenség miatt aszály sújtja az országot és a megszokottnál átlagosan fél fokkal melegebb van. Emiatt az ország 19 vízerőművéből 18 most alig termel áramot.

Az ország hiába fürdik az olajban, nincs egyetlen hőerőműve sem. Arra hivatkozva, hogy a nyersolaj-alapú áramtermelés kevéssé hatékony, Hugo Chavez rendeletben tiltotta meg, hogy akárcsak egy olajerőművet is építsenek. A cél valójában az volt, hogy maximalizálják az exportálást. 

Ha az nem lenne elég, még a világgazdasági folyamatok sem kedveznek Venezuelának: miután Szaúd-Arábia az utóbbi két évben elárasztotta a piacot olcsó olajjal, az ország bevételei jelentősen csökkentek. Az infláció jelenleg 700 százalékos és olyan alap fogyasztási cikkek hiányoznak, mint a kenyér vagy a szappan.