Brüsszeli merénylet: éveken át a reptéren dolgozhatott az egyik támadó

2016.04.20. 23:51

A március 22-én a brüsszeli Zaventem reptéren öngyilkos merényletet elkövető támadók egyike, Najim Laachraoui öt éven át dolgozott határozott idejű szerződéssel a repülőtéren feladatokat ellátó egyik külsős cégnél, állította forrásaira hivatkozva a VTM flamand nyelvű belga közszolgálati tévé.

A VTM szerint emiatt feltehetően jól ismerte a repülőtéri épületekben bevezetett biztonsági intézkedéseket. A Le Soir megkereste a brüsszeli ügyészséget, de ott sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarták az értesüléseket.

Március 22-én Laachraoui és Brahim el-Bakraoui öngyilkos merényletet hajtott végre a reptéren, míg harmadik társuk, a párizsi merényletek miatt is keresett Mohamed Abrini gyalog elmenekült. Nem sokkal később Khalid el-Bakraoui felrobbantotta magát a metróban. A támadásoknak összesen 32 áldozata, és 300-nál is több sérültje volt.



A VTM emellett arról is beszámolt, hogy nem sokkal a támadások előtt a repülőtéri rendőrség felfedezett a reptér alagsorában egy rejtett imaszobát, ahol a feltételezésük szerint a radikalizálódott alkalmazottak gyűlhettek össze. Ezt kiürítették, és lezárták.

A La Libre Belgique belga lap korábban azt írta, hogy akár ötven, az Iszlám Állammal szimpatizáló és szélsőséges nézeteket valló alkalmazott is dolgozhatott a brüsszeli nemzetközi repülőtéren.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport