Salamon
10 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Obama beleállt a brit népszavazási kampányba

2016.04.22. 12:00

A csütörtök este háromnapos nagy-britanniai látogatásra érkező Barack Obama elnök a Daily Telegraph-ban megjelent írásban érvelt Nagy-Britannia EU-tagságának fenntartása mellett.

Obama is leszögezi, hogy a brit választóknak kell dönteniük a sorsukról, de hozzáteszi, hogy a június 23-i népszavazás eredményét az Egyesült Államok is kiemelten figyeli.

Obama szerint az EU-n belül megsokszorozódott Nagy-Britannia befolyása a világban, több munkahelyet tudtak teremteni, és a gazdasági növekedésüknek is kedvezett. Obama szerint a terror ellen is hatékonyabban tudnak harcolni a britek az EU-ban. „Most a barátoknak és szövetségeseknek össze kell tartaniuk" – írta.

Obama pénteken majd David Cameron brit miniszterelnökkel találkozik, de előtte a csütörtökön 90. születésnapját ünnepelő II. Erzsébet királynővel ebédel.

Többen is úgy vélték, hogy Obama most beavatkozott a brit belpolitikába. A Brexit egyik legfontosabb arca, Boris Johnson londoni polgármester álszentnek nevezte Obama érvelését.

A BBC szerint a kilépést támogató egyik brit miniszter viszont jelezte, hogy Obama álláspontja nem az egész Egyesült Államok álláspontja, és a republikánusok, például Ted Cruz támogatnák a Brexitet.