Emánuel
3 °C
13 °C

Nem tudnak mit kezdeni az erdőtűzzel, szükségállapotot hirdettek ki Albertában

2016.05.05. 07:37

Szükségállapotot hirdettek magyar idő szerint csütörtök hajnalban a kanadai Alberta tartományban, miután a Fort McMurray város körül vasárnap fellángoló erdőtüzet nem sikerült megfékezni. Az állam erdőgazdálkodásért felelős minisztere szerint minden ismert módszert bevetettek már, de a májushoz képest szokatlan kánikulában kiszáradt erdők mégis mintegy 10 ezer hektáron lángolnak.

K  AP20160504038
Fotó: Kitty Cochrane

Csütörtökre már a 88 ezres város összes lakóját evakuálni kellett a heves szél által hajtott tűzvihar elől, és a tűzoltók szerint előfordulhat, hogy egész Fort McMurray porrá ég -  eddig 1600 épület vált a lángok martalékává.

A tűz már az állam gazdag olajlelőhelyeit is veszélyezteti, sok cég visszafogta a repesztéses olajpala-kitermelést, és lezártak több olajvezetéket is. Erre a fejleményre az olajpiac is azonnal ugrott, a Reuters arról tudósít, hogy a Brent kőolaj hordónkénti ára 70 centtel emelkedett.

Az viszont örvendetes, hogy az Alberta történelmében rekordnagyságúnak számító kitelepítési művelet eddig annyira olajozottan működött, hogy a hatóságoknak egyetlen sérültről sincs tudomásuk. 

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is megszólalt a válsággal kapcsolatban; katonai repülőgépeket ígért Albertának, amennyiben az állam segítséget kér a szövetségi kormánytól.

(BBC)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!