Nóra, Lili
19 °C
34 °C
Index - In English In English Eng

ENSZ: 244 millió menekült és migráns van világszerte

2016.05.10. 06:53

2015-ben az országukat elhagyó menekültek és migránsok száma elérte a 244 milliót – idézett az Abcnews az ENSZ hétfőn megjelent jelentésében. A csaknem negyedmilliárdos szám 41 százalékkal nagyobb, mint volt 2000-ben. A népességmozgásban döntő tényező a szegénység, a természeti források kiapadása. A fegyveres konfliktusok elől menekülő, országukat emiatt elhagyók számát a jelentés 20 millióra becsüli. 

A jelentés a szeptemberre tervezett menekültügyi világkonferenciára készült. A menekülthelyzettel kapcsolatban az ENSZ főtitkára elmondta: olyan globális rendszert kell kidolgozni, amely méltányosabban osztja el a terheket a világ országai között. Ban Ki Mun szavai kísértetiesen emlékeztetnek Orbán Viktor hat pontból álló javaslatára, amelyben a kormányfő azt ajánlotta, világkvótát dolgozzanak ki a menekültek elosztására.