Ferenc
10 °C
29 °C

Újabb ponton vágnák ketté az Iszlám Államot

2016.05.17. 12:37

Irak biztonsági erői az ország délnyugati részében található Ar-Rutbah várost vették célba, ezzel újabb ponton vágnák ketté az Iszlám Állam által ellenőrzött iraki és szíriai területeket, számolt be a Voice of America. A város körüli rész stratégiailag nagyon fontos, ugyanis  a Jordániai határtól Bagdadig vezető útvonalakat itt lehet ellenőrizni.

A tavaly év végén visszafoglalt Szindzsárral már elveszítették a szíriai Rakka, az IS kvázifővárosa és a legfontosabb iraki szunnita város, Moszul közötti összeköttetést. Ha Rutbah környékét is visszafoglalják, akkor már csak szintén Anbar tartományban a Kaim körüli térség marad stabil összekötő kapocsként az IS iraki és szíriai területei között.

Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője, Peter Cook elmondta, hogy az Iszlám Állam  Irakban területének 45 százalékát már elvesztette, Szíriában pedig 16-20 százalékkal kevesebb területet birtokol.

A fokozatosan visszaszoruló terrorszervezet azonban egyre veszélyesebb támadásokkal próbálja aláásni az iraki vezetést.

A Voice of America arról is hírt adott, hogy az instabil bagdadi politikai viszonyokat kihasználva az Iszlám Állam vasárnap öt különböző ponton is autóba rejtett pokolgépekkel támadt civil és stratégiai célpontokra, összesen százan meghaltak. Az iraki főváros közelében tizenöten haltak meg, amikor több autó is felrobbant egy kormányzati földgázfeldolgozónál, ami miatt két erőmű is leállt. Több városban is kocsiba rejtett bombák robbantak, amiben legalább nyolc civil meghalt és huszonnyolc megsérült.

Bagdadban mélyül a kormányválság és az elemzők a biztonsági erők ellenőrzésének gyengülésével magyarázzák, hogy a terrorszervezet a főváros környékén többször is le tudott csapni az elmúlt időszakban.

Ha szeretne többet megtudni az Iszlám Állam születéséről és térhódításáról, nézze meg az Index animációs videóját!
 
ISIS: a franchise-terrorszervezet, ami lángokba borítja a világot

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport