Valér
1 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Megint rengeteg amerikai fegyver kerülhet oda, ahová nem kéne

2016-04-24T144312Z 647079973 GF10000393905 RTRMADP 3 LIBYA-SECUR
2016.05.18. 15:10
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn úgy döntött, kivételesen engedélyt ad arra, hogy amerikai fegyverszállítmányok induljanak Líbiába, az Iszlám Állam ellen harcoló erőknek. Az elmúlt évtizedekben az ilyen akciók sokszor azzal végződtek, hogy a csúcstechnológiát képviselő felszerelés terroristák kezében landolt. Indokolt-e a félelem?

Csak úgy süt a kelletlenség az amerikai diplomatákról, amikor a terror elleni háborúról van szó. Hiszen olyan nincs, hogy a terrorizmus ellen az USA nem segít, akár Jemenről, akár Nigériáról, akár a Fülöp-szigetekről van szó. Hiszen akárhol is üti fel a fejét valamelyik globális terroristahálózat helyi ága, végső soron a főellenség mindig a Nagy Sátán lesz. Ráadásul Washingtonban a hadiipari lobbit is állandóan etetni kell újabb meg újabb megrendelésekkel.

De a terrorizmus elleni fellépés rengeteg nyűggel és dilemmával jár.

Egyfelől a legveszélyesebb szervezetek nem a semmiből teremnek elő, hanem korrupt rezsimek rothadó alvilágából, polgárháborús „senki földjein”.

  • Tényleg érdemes amerikai csúcstechnikát adni az iraki vagy egyiptomi kormány kezébe, mely jó eséllyel a fegyvereket a saját ellenzéke ellen is be fogja vetni?
  • Hogyan biztosíthatják az amerikaiak, hogy támogatásuk ne a terrorizmus elleni háborút szolgálja, és ne a rivális felekezetek/frakciók/törzsek kiirtását alapozza meg?
  • És hogyan lehet garantálni, hogy a csúcstechnológia ne kerüljön azoknak a kezébe, akik ellen szánták?

Mindezek a dilemmák abszolút érvényesek az ENSZ Biztonsági Tanácsának hétfői döntését követően is, mellyel az Egyesült Államok szabad kezet kapott, hogy Líbiába szállítson fegyvereket, és kiképezze az egységkormány terroristaellenes erőit.

Nincs egy hónapja, hogy a kormányé a főváros

Líbiában Moammer Kadhafi diktátor 2011-es – aktív nyugati segítséggel történt – megbuktatása után a felkelésben részt vevő erők úgy érezték, van még háborúznivalójuk. Ezért fegyverben maradt a több száz milícia, és a választás után két kormány alakult, két fővárossal, két parlamenttel. Az egyik az európai hatalmak által el nem ismert, de Törökország és Katar által támogatott mérsékelt iszlamista Líbia Hajnala Tripoli központtal, illetve a Nyugat által legitimnek tekintett Méltóság Tobrukban (mely azonban Kadhafi egykori tábornoka, Kalifa Haftar befolyása alatt áll). A két kormány mellett és alatt továbbra is több száz milícia működik, a Szahara belső részeivel pedig már senki nem törődik, mert az ottani tuareg és a tebu törzsek de facto függetlenné váltak.

A Líbiában érdekelt hatalmak egészen 2015 őszéig nem is nagyon piszkálták a kaotikus helyzetet, és csak azután kezdtek nyomást gyakorolni, hogy Szirt városánál egy 200 kilométeres partszakaszt elfoglalt az Iszlám Állam (IS), majd kivetette hálóját az olajipari létesítményekre is. Ekkor ENSZ-közvetítéssel sikerült nagy nehezen megállapodni a Nemzeti Egyetértés Kormányának felállításában, mely azonban Fájez esz-Szarrádzs vezetésével csak áprilisra vette át az irányítást a főváros, Tripoli felett. És ha még az iszlám Állam nem okozna elég galibát, Bengázi jelentős részét továbbra is ellenőrzi a több ezer fegyveres felett rendelkező iszlamista koalíció, a Bengázi Súra Tanács.

Az Iszlám Államot már sikerült felfegyverezni

A líbiai viszonyok sokban emlékeztetnek Irakra vagy Szíriára, ahol az amerikaiak kínos kudarcokat vallottak a dzsihadisták ellenfeleinek felfegyverzésében:

  • A legijesztőbb példa Irak, ahol a 2003 után az amerikai segítséggel újjászervezett iraki hadsereg alakulatai 2014-ben meg sem próbáltak ellenállni az Iszlám Államnak, és al-Bagdadiék elképesztő mennyiségű amerikai hadfelszerelést zsákmányoltak – ennek leghíresebb tétele a Moszulnál szerzett 2300 Humvee nehéz terepjáró volt. Sőt, a támogatás PR-szempontból is katasztrofálisan sült el: a radikális hitszónokok befolyása alatt álló síita irakiak többsége a mai napig nem hiszi el, hogy az amerikaiak titkon nem az IS segítségével akarják elpusztítani őket.
  • Szintén a közelmúlt kellemetlen incidense, amikor a Pentagon 2015 elején 5400 szíriai ellenzéki fegyverest akart kiképezni és felszerelni az Iszlám Állam ellen, azonban az 500 millió dolláros befektetés alig néhány tucat fegyvert fialt, akik aztán inkább az Aszad-elleni harcokhoz csatlakoztak. A tavaly októberben megszüntetett program tanulsága az volt, hogy a helyi erők egy többszereplős konfliktusban nem feltétlenül fogják osztani az Egyesült Államok stratégiai prioritásait.
  • De az USA már a nyolcvanas években főellenségének számító Kadhafi elleni húzásaival is megégette magát. 1982-ben a CIA támogatásával juttatta hatalomra a Líbiával szomszédos Csádban Hissène Habré hadügyminisztert, aki azután saját honfitársait is lelkesen irtotta az amerikai fegyverekkel. Az USA a kétezres években szinte minden, Egyenlítőtől északra fekvő államot bevont a Transzszaharai Terroristaellenes Partnerségi Programba, de a rengeteg katonai bázis, -segély és -kiképzés ellenére is kiábrándító: csak az elnyomó államokat és az iszlamista ellenállást sikerült stabilizálni.

Azért az amerikaiak sem balekok, és hiába érdekeltek egy rakás konfliktusban, eddig sikerrel akadályozták meg, hogy amerikai vállról indítható légvédelmi rakéták kerüljenek terroristák kezébe, és a CIA-nek a páncéltörő rakéták szíriai elosztását is terroristabiztosan sikerült megszerveznie. Ez a két, könnyen kezelhető és szállítható fegyverfajta az, ami legnagyobb mértékben meg tudja növelni egy terrorszervezet harci erejét. Ezért bár a líbiai felszerelési program részletei nem ismertek, kizártnak tartom, hogy ilyen kategóriájú fegyverekre rábólintson a Szenátus.

Huszonöt kommandóssal nem lehet legyőzni 5000 dzsihadistát

Egyébként sem tűnik túlzásnak, hogy az amerikaiak egy pisztolyt nem szívesen adnának a líbiaiaknak – nem véletlen, hogy eddig általános ENSZ-embargó volt életben Líbia ellen –, ha nem látnák, hogy a jelenlegi kapacitással nem lehet megfékezni a helyi Iszlám Államot. A fegyverszállítások elvi lehetőségének megnyitásában nyilván nagy szerepet játszott az, hogy a terrorszervezet május elején az Abu Grein-i csomópont elfoglalásával megmutatta, hogy képes stratégiailag fontos győzelmekre.

De a helyi vilajetek számára nemcsak a hódítás, de a túlélés is siker; ugyanis a líbiai kiképzőtáborokba Maghrebből és Fekete-Afrikából is folyamatosan érkeznek az önkéntesek – számuk már 5-6 ezerre tehető. Az afrikai iszlamisták becsatornázásában és kiképzésében óriási előrelépést jelentenek a líbiai kiképzőtáborok, ugyanis nekik korábban óriási vargabetűkkel egészen Szíriáig kellett eljutniuk ahhoz, hogy a dzsihád harcosaivá válhassanak.

Amellett Líbia inspirálóan hathat a környező országok iszlamistái számára abban, hogy odahaza is fogjanak terrortámadásba, sőt, akár saját tartomány kialakításába – Tunéziában mindkettőre volt már példa.

Az Iszlám Állam terjeszkedése Líbiában.
Az Iszlám Állam terjeszkedése Líbiában.
Fotó: Index

A líbiai Iszlám Állam stabilizálódása az európai nagyhatalmakat is aggasztja, ugyanis a szaharai, szíriai és kelet-afrikai csempészutak metszéspontján fekvő Líbia Törökország kiesésével a menekültek első számú tranzitországává vált. A terroristák egyfelől maguk is profitálhatnak a kereskedelemből, másfelől pedig félő, hogy a menekültek közé vegyítik saját embereiket.

Az Egyesült Államok már 2015 év végén megkezdte a líbiai műveletek előkészítését. Furcsa, félig civil öltözéket viselő kommandósok érkeztek Tripoliba, feltérképezték az IS helyi erőit, illetve kijelölik azokat a vezetőket, akiket érdemes lesz likvidálni. Novemberben egy ilyen felderítő-megsemmisítő műveletben sikerült végezni Abu  Nabillal, az IS iraki származású összekötőtisztjével. Az amerikaiak mellett brit, olasz és francia különleges egységek is jelen vannak a térségben.

Akármit is hoz az elnökválasztás, nem valószínű, hogy az USA nagyszámú szárazföldi erőt akarna bevetni egy ilyen kaotikus országban (akik Trumptól várnak valami fickós akciót, azok gondoljanak arra, a populista jelölt milyen keményen dorongolta le az iraki háborút). Azonban egy hatezer fős, erős helyi beágyazottsággal rendelkező irreguláris hadosztályt nem lehet néhány tucat kommandóssal meg drónnal kifüstölni, és még kevésbé lehet utána fenntartani a rendet; ezért akármilyen gyenge harcértékkel is bír, a líbiai Iszlám Állam megsemmisítéséhez elengedhetetlen a líbiai hadsereg bevetése. Ehhez már csak a líbiai hadsereget kell megteremteni; 2011 óta ugyanis a hadseregnek már csak a neve maradt „líbiai”, valójában helyi milíciák és az erőcsoportok privát elitalakulatainak katyvaszává vált.

(Borítókép: Felrobbantott autó maradványa Bengáziban 2016 áprilisában. Fotó: Esam Omran Al-Fetori/Reuters)