Arnold, Levente
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

A közlekedési miniszter lehet az új miniszterelnök Törökországban

2016.05.19. 15:27

Binali Yildirim, Törökország jelenlegi közlekedési, tengerészeti és hírközlési minisztere lesz a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) egyetlen elnökjelöltje a május 22-re kitűzött második rendkívüli kongresszusukon, így ő lehet a távozó Ahmet Davutoglut követő miniszterelnök - jelentette az MTI.

Davutoglu május 5-én nyilatkozott úgy, hogy nem indul az AKP pártelnöki tisztségéért, és ennek értelmében miniszterelnök sem lehet. A leköszönő kormányfő a bejelentést megelőzően Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, valamint az AKP döntéshozó tanácsával egyeztetett a kérdésről.

Celik szerint az elnökjelölt személyét illetően a párton belül nagy az egyetértés.

Yildirim köszönőbeszédében elmondta: teljes összhangban dolgozik majd az AKP-val és Erdogannal. Megfogadta, hogy a terrorizmus "átka" le fog kerülni Törökország napirendjéről.

Binali Yildirim 1955-ben született a kelet-törökországi Erzincan tartományban. 2001-ben Erdogan mellett az AKP egyik alapító tagja, a török elnök régi szövetségese. Megszakításokkal 2002. november 18. óta Törökország közlekedési minisztere. Többek között az ő érdeme az ország folyamatosan bővülő nagysebességű vasút-hálózata, valamint számos elkészült és jelenleg is épülő, világszínvonalú óriásprojekt, hidak, alagutak, repülőterek, amelyek összértéke 255 milliárd líra (mintegy 25 billió forint). A légikikötők száma minisztersége alatt 26-ról 55-re, a belföldi utasok száma pedig évi 34 millióról 182 millióra ugrott.

A vasárnapi rendkívüli kongresszuson több miniszteri tárca élén is változtatások várhatók.

A Törökország és az Európai Unió között a menekültválság közös kezeléséről és ennek értelmében a schengeni vízumliberalizációról szóló szerződést még Davutoglu írta alá március 18-án. Az Európai Bizottság szerint Törökországnak az egyezmény 72 feltételéből még 5-öt teljesítenie kell ahhoz, hogy a török állampolgárokkal szembeni vízumkényszert eltöröljék.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!