Sámuel, Hajna
19 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Ausztria erős elnököt akar

000 AQ69L
2016.05.21. 16:38 Módosítva: 2016.05.21. 22:36

-Csak utánozni tud, mint egy papagáj?

-Európáról beszélek. EU-RÓ-PA! Ismerős valahonnan?

-Uramisten, ez az iskolaigazgatós stílus, ez nagyon fekszik önnek. Elmondhatom, amit akartam?

-Igen, ha rövid.

-És ha hosszú?

-Akkor nem, mert most megint én jövök a vitában.

Osztrákok milliói nézték dermedten, hogy a múlt vasárnap esti tévévitában az elnökválasztás két állva maradt jelöltje úgy esett egymásnak, mint a homokozólapáton veszekedő óvodások, kölcsönösen hiszterizálva és lejáratva egymást. Ausztriában az elmúlt évtizedekben nem ehhez a bugristempóhoz, hanem az idillikus szimbiózisban élő két nagy párt, a szociáldemokrata SPÖ és a kereszténydemokrata ÖVP politikusainak jól fésült, udvariaskodó semmitmondásához voltak szokva.

Az országot és a pozíciókat egymás közt az utolsó járási hivatalnok szintjéig leosztó, egyre jobban ellustuló és bekövesedő, a választókat foglalkoztató kérdésekre mindinkább csak sablonválaszokat gurgulázni képes két hagyományos párt hívei és az április 24-i első fordulóban elvérző jelöltjei szintén csak a tévé előtt követhették a különös vitát. Az ÖVP és az SPÖ konszenzuskeresésről, 

a folytatásról, az együttműködésről szóló kampányszlogenjei üresen kongtak,

a jelöltjeik pedig egyaránt pokoli gyengék voltak. Nem csoda, ha összesen se kaptak kétharmadannyi szavazatot, mint az első kört35 százalékkal  megnyerő Norbert Hofer (45), aki nem mellesleg a szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) megnyerő jelöltje, Ellenfele a zöldek jelöltje, Alexander Van der Bellen (72), akire egy hónapja a választók 21 százaléka voksolt.

Az osztrák államfői poszt merőben szimbolikus, legalábbis mostanáig azt hihettük: a két ciklus után az alkotmány értelmében távozni kényszerülő Heinz Fischer nevét az elmúlt 12 évben csak akkor láttuk leírva, ha más állam vagy kormányfőket fogadott.

Hoferrel nem ez lesz a helyzet, ugyanis egyértelművé tette, hogy ha nyer, az osztrákok meg fognak lepődni, elnökként mi mindent megtehet majd. Ezzel egyébként nincs egyedül: zöldpárti riválisa azzal próbált jópontokat szerezni az Európa-párti osztrákok körében, hogy ígérete szerint államfőként blokkolná egy FPÖ-vezette kormány megalakulását, mert azt összeegyeztethetetlennek látja Ausztria alkotmányba foglalt uniós elkötelezettségével.

Míg most mindkét jelölt ezzel fenyegetőzik, Ausztriában a háború óta egy elnök sem feszegette az államfői jogkör alkotmányos korlátait: az elnök nevezi ki (és mentheti fel) a kancellárt, a minisztereket, a bírókat, a magas rangú tisztviselőket. És ő a hadsereg főparancsnoka is. Csakhogy az elnökök eddig kivétel nélkül mind a két nagy párthoz kötődtek. Most viszont merőben új helyzet állt elő. Az országot több mint hetven éve megszakítás nélkül felváltva vagy együtt irányító két nagy párt támogatottsága elpárolgott, a szociáldemokrata kancellár pedig május 9-én lemondott.

Utódát a héten már kinevezték, és ez, valamint a (legkésőbb) 2018-ban esedékes következő parlamenti választás szinte kódolja a feszültségeket, ha Norbert Hofer költözik a bécsi Hofburgba. A Brüsszel helyett Orbánnal, Putyinnal és (Marine) Le Pennel szimpatizáló Hofer, aki közvetlen megválasztása miatt erős legitimációval bírna, egy baleset miatt nemcsak sétapálcát, de bevallottan 

pisztolyt is mindig tart magánál, merthogy fél a menekültektől.

Ő számít egyébként a Szabadságpárt "jófiújának", szemben a jóval megosztóbb pártelnökkel, a kancellári posztra kacsintgató Heinz-Christian Strachével. Hofer kampányának legfontosabb vizuális eleme a piros-fehér-csíkos osztrák zászló, a jelszavai az "igazság, szabadság, hazaszeretet", és nyilvánvalóan a politikai válság kiélezésében és a parlamenti választás az FPÖ-nek kedvező előrehozásában érdekelt.

Az egyebek mellett menekültellenes xenofóbiával és erős Brüsszel-ellenességgel kampányoló SPÖ jelöltjét a jóval unalmasabb, és persze jóval Európa-konformabb Van der Bellennek kéne legyőznie. Ez elvileg úgy tűnik lehetségesnek, ha beáll mögé a 11-11 százalékot szerző két nagy párt.

Csakhogy az elnökválasztás épp azért bolygatta fel a kedélyeket és az évtizedes erőviszonyokat, mert a választók (köztük is főleg a fiatalok) azt akarták demonstrálni, hogy elegük van a két, kövületté csontosodott nagy gyűjtőpártból. 

Ha az ÖVP és az SPÖ a zöldpárti jelöltet támogatná, azzal épp Hofer malmára hajtanák a vizet.

A mozgásterük egyébként sem nagy: a szociáldemokraták a Szabadságpárttal együtt kormányoznak Burgenlandban, számos néppárti politikusnak pedig semmi kifogása nem lenne egy majdani FPÖ-ÖVP kormánykoalíció ellen.

Az osztrákokat az sem hatja meg különösebben, hogy a világsajtó, és Brüsszel is egyértelműen Van der Bellent látná szívesen az elnöki poszton. Nem érdekelte őket a világ véleménye 1986-ban sem, amikor a volt Wehrmacht-tiszt Kurt Waldheimet annak ellenére választották államfővé, hogy kiderült, kínos részleteket hallgatott el világháborús múltjából. És nem érdekelte őket 2000-ben sem, amikor Ausztria politikai karanténbe kényszerült, miután a választók akaratából kifolyólag az ÖVP a Szabadságpárttal és alapítójával, Jörg Haiderrel bútorozott össze. 

"Mi, osztrákok azt választjuk meg, akit mi akarunk!"

Ettől persze a vasárnapi választás még nincs lefutva, mert a baloldali és az Európa-párti szavazók nyilván Hofer ellen szavaznak majd. A kérdés az, hogy az ÖVP támogatói, és az első körben a harmadiknak befutó, 19 százalékon végző volt bírónő, Irmgard Griss szavazói elmennek-e, és kire szavaznak. Az utolsó közvéleménykutatás szerint Hofert a szavazók 53, Van der Bellen 47 százaléka támogatja, de a részvételüket biztosra mondó szavazók körében 50-50 százalékra állnak.

Az osztrák politikai földindulást és nyilvánvaló korszakváltást jelentő elnökválasztást elemzők körében lényegében teljes a konszenzus, hogy az FPÖ előretörésének és a két nagy párt gyorsuló eljelentéktelenedésének a következők a fő okai: 

  • Hiába van alapvetően rendben a gazdaság és nincs jele komoly társadalmi felfordulásnak, a választók ráuntak a két, az országot túl régóta irányító nagy pártra, a pr-ízű frázisaikra, és az általuk fémjelzett alvadt struktúrákra. Az ország politikai térképét meghatározó hagyományos választói elköteleződés, a "Lagermentalität" mára lényegében semmivé lett.
  • Mind az ÖVP, mind az SPÖ elnökjelöltjei borzalmasan gyengék voltak, a két párt vezető politikusai képtelennek látszanak a megújulásra, a pártok maguk pedig a szakításra az évtizedes beidegződésekkel.
  • A menekültválság egyértelműen a nacionalista szélsőjobbot erősítette: a menekülteket először beengedő, majd a határokat lezáró, tökéletesen koncepciótlan kormány már nem képes elhitetni, hogy van hatékony elképzelése, terve a válság kezelésére.
  • A választók épp ezért abban sem bíznak, hogy a két nagy párt képes lehet levezényelni az ország előtt álló többi nagy feladatot: az egyre gyengébben teljesítő oktatási rendszer reformját, a foglalkoztatottság növelését és a bankválság félrekezelése miatt épp felrobbanni látszó költségvetési hiány csökkentését.

(Borítókép: Alexander Van der Bellen és Norbert Hofer televíziós vitája Bécsben, 2016. május 15-én. Fotó: AFP / APA / Hans Punz)