Edit
9 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Folytatódik az Iszlám Állam fellegvárának ostroma

2016.05.24. 14:52 Módosítva: 2016.05.24. 14:58

Folytatódott az Iszlám Állam (IS) dzsihadista szervezet fellegvárának számító Fallúdzsa ostroma kedden. Az iraki erők és a szövetséges milíciák a szervezet célpontjait lőtték, de a támadások heve csökkent a hétfőihez képest, írja az MTI.

„Senki nem távozhat a városból, mert veszélyes. Mesterlövészek vannak a kivezető utak mentén” – mondta el az egyik lakos a Reuters brit hírügynökségnek.

A Bagdadtól 50 kilométerre nyugatra fekvő település volt az első iraki város, amelyet a szélsőségesek elfoglaltak 2014 januárjában. A jelenleg 100 ezres lakosú helység a háború előtt háromszor ennyi embernek adott otthont.

Az iraki hadsereg közölte, hogy éjszaka kiűzte a szélsőségeseket a város közelében fekvő Garmából. Hétfőn nyolc civil és három szélsőséges vesztette életét, 20 civil és öt harcos pedig megsebesült.

Az ENSZ és a Nemzetközi Vöröskereszt hétfő este arra kérte a szemben álló feleket, hogy védjék meg a civileket, akik szűkében vannak az élelemnek, a víznek és az orvosi ellátásnak.

Haider al-Abádi iraki kormányfő nyomatékosította, hogy a Fallúdzsában harcoló „fegyveres erőket utasították az ártatlan életek, illetve a köz- és magántulajdon védelmére”.

Abádi a véres bagdadi merényleteket látva a síita politikusok nyomásának engedve rendelte el Fallúdzsa ostromát. Egyes aggodalmak szerint a város visszavétele erőforrásokat vonhat el az IS „fővárosának” számító Moszul még idén tervezett ostromától.