Egészségügyi Világszervezet: nem gond a zika, lesz olimpia

2016.05.28. 09:15

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elutasította azt a kutatói felhívást, hogy halasszák el a Rio de Janeiró-i olimpiai játékokat a zikavírus okozta egészségügyi krízis miatt.

A WHO szerint "nem változtatna jelentősen" a vírus terjedésén, ha a játékokat elhalasztának vagy egy másik helyen tartanák meg. 

A szervezet válaszközleményében azzal érvelt, hogy Brazília csak egyike azon 60 országnak és területnek, ahol felütötte fejét a zika, és az emberek továbbra is szabadon utaznak a zikával fertőzött területekre. A legjobb módja a fertőzésveszély csökkentésének a közegészségügyi és utazási ajánlások betartása - áll a közleményben.

Az előző nap a 150 szakértő nyílt levelében globális veszélynek nevezte az olimpia brazíliai megtartását. A kutatók szerint a nyári játékokra érkező nézők könnyen megfertőződhetnének a zikavírussal, ami a betegség gyorsabb terjedését eredményezné a világon, mivel szinte minden országból érkeznek majd rajongók a sporteseményre.

Azt javasolják vagy halasszák el az olimpiát vagy tartsák meg egy másik helyszínen, ahol a betegség még nem jelent meg. 

A levélben arra hivatkoznak, hogy a z Amerikai Járványügyi Központ (CDC) t udományosan bizonyította, hogy a zikaláz miatt születnek mikorkefáliával, és több más agyi rendellenességgel a fertőzött anyák csecsemői. Maga a WHO pedig februárban hirdetett globális egészségügyi vészhelyzetet a kór terjedése miatt.

A kutatók úgy látják, hogy a WHO azért tétlenkedik az olimpia elhalasztásával, mert évtizedek óta együttműködnek a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal. Viszont szerintük az egészségügyi világszervezet nem beszélhet joggal semmilyen közegészségügyi kockázatról, ha nem lép közbe most, amikor valódi, globális veszélyt okozna az esemény megtartása.  

Mindazonáltal a nyílt levél közzététele után a CDC vezetője is megszólalt, és ő is azt mondta, hogy nem kell a zika miatt elhalasztani az olimpiát, ennyire nem nagy a baj.

Frontvonal

Érdekel a sport? Szereted a sikersztorikat?
Most 184 olimpiai arany történetét olvashatod el féláron!

MEGVESZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM