Buddhista szerzetesek kínoztak tigriseket

2016.06.02. 18:30
A thaiföldi kolostorban 130 tigrist tartottak rossz körülmények között, évente több millió dollárt kerestek vele. Az állatvédők régóta mondják, hogy nagy baj van, a hatóságok most kezdtek nyomozni. Egy szerzetest már őrizetbe vettek.

Thaiföld egyik közkedvelt turista látványossága volt a Tigris-templom, ahol megszelídített tigrisek és buddhista szerzetesek éltek a legnagyobb békében, harmóniában. Minden valamire való thaiföldi turista megnézte a templomot, a kedves szerzeteseket, és persze fotózkodtak a békés tigrisekkel.

Aztán május végén a thai hatóságok a szerzeteseket meggyanúsították állatkínzással és illegális állatkereskedelemmel, a tigriseket elvitték menhelyekre és elkezdték vizsgálni a templomot, ekkor találtak rá több tucat elpusztult kölyöktigrisre a szerzetesek fagyasztójában. Csütörtök reggel pedig már őrizetbe is vették az egyik buddhista szerzetest, mert tigrisbőrt és fogakat próbált kicsempészni az ideiglenesen lezárt templomból.

Cuddling with Thunder after bottle feeding session

Bryan Mah (@totesmahgoats) által közzétett fénykép,

Azt korábban is tudni lehetett, hogy a turistául Tigris-templomra lefordított Wat Pha Luang Ta Bua kolostor óriási üzletet csinált az állatokból. Az első tigriskölyköt 1999-ben kezdték el nevelni a szerzetesek, 2016-ban már 137 tigrisük volt.

Mindig is gyanús volt

A hatóságok már 2001 óta gyanították, hogy valami nem stimmel a Tigris Templommal, 2004 óta pedig egy thai állatvédő civil szervezet aktívan, folyamatosan kampányol a tigrisek megmentéséért. Az amerikai PETA (People for the Ethical Treatment of Animals) azt nyilatkozta, hogy az állatok börtönviszonyok között éltek, és megtagadtak tőlük mindent, ami fontos nekik. Januárban a kolostorról írt összefoglaló jelentésükben azt írták, hogy

  • a kölyköket idő előtt elválasztják az anyjuktól, a vadon élő tigrisek két évig maradnak az anyjuk közvetlen közelében, a templomban néhány hét után elkülönítik őket
  • szűk betoncellákban tartják az állatokat, ráadásul kettesével, napi 20 órában, ezért nem tudnak eleget mozogni
  • ha kiengedik a tigriseket a ketrecekből, az is csak azért van, hogy a drága belépőket kifizető turisták hozzájuk bújhassanak és fotózkodhassanak velük, az állatok ilyenkor nagyon rövid pórázon vannak tartva
  • arról is vannak szemtanúk, hogy a szerzetesek botokkal verték a tigriseket
  • az egyik templomi önkéntes beszámolója szerint a tigrisek néha csak úgy "eltűnnek" a templom területéről, miután kezelhetetlenné válnak, a szervezet szerint azért, mert illegális kereskedőkön keresztül a nagy tigriseket kölykökre cserélik, mert a fiatal állatokkal több pénzt tudnak keresni

A szerzetesek megpróbálták állatkertté nyilvánítani a templomukat áprilisban, és úgy tűnt, ez sikerül is nekik, de végül a helyi nemzeti parkok, vadállatok és növények megóvásáért felelős minisztérium a civilektől érkező kritikák miatt irányt váltott: májusban elindították a vizsgálataikat a kolostorral szemben. A szerzetesek elsőre nem akarták beengedni a minisztérium dolgozóit, végül egy bírósági végzés győzte meg őket arról, hogy az ellenállásuk hiábavaló. A hatóságok szerint évente 5,7 millió dolláros bevétele volt a Tigris-templomnak.

A thai hatóságok már a tigrisek nagyját elszállították, és a többit napokon belül menhelyekre viszik. A templom illegális ügyei miatti nyomozás is beindult, a 40 lefagyasztott tigristetem ügyében már DNS vizsgálatot kezdeményeztek, hogy kiderítsék, a templomban élő tigrisek kölykei voltak-e, de azt is vizsgálják, hogy a lefagyasztás és az elpusztulásuk között mennyi idő telt el. Egyelőre egy szerzetes van őrizetben.