Előd
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Iszlamisták támadtak meg egy kazah katonai létesítményt

2016.06.05. 17:48

Iszlamista szélsőségesek támadtak egy katonai létesítményre és két fegyverboltra a kazahsztáni Aktobében vasárnap, írja az MTI.  Hárman meghaltak, kilenc katona pedig megsérült.

A támadásban az egyik fegyverbolt eladója, egy katonatiszt és a nemzeti gárda egyik tagja vesztette életét. Válaszul a kazah rendőrség terrorelhárító akciót indított, amely során több szélsőségest is bekerítettek, de volt, akinek még ennek ellenére is sikerült megszöknie. Végül hármójukkal végeztek, egyet pedig őrizetbe vettek.

Az orosz határól 100 kilométerre fekvő Aktobében azóta ideiglenesen lezárták a bevásárlóközpontokat és az egyéb forgalmas helyszíneket, továbbá a tömegközlekedést is leállították. Almasz Szadubajev belügyi szóvivő elmondta, hogy feltételezéseik szerint a támadók egy radikális, "a hagyományostól eltérő" vallási csoporthoz tartozhattak.

Aktobe volt az a város, ahol Kazahsztán területén az első öngyilkos merényletet elkövették öt évvel ezelőtt, 2011-ben. Az ország területén egyébként viszonylag ritkák az fegyveres összecsapások.