Visszavették az Iszlám Államtól Fallúdzsa központját

2016.06.17. 14:13

Az iraki különleges erők behatoltak pénteken az Iszlám Állam ellenőrzése alatt lévő Fallúdzsa központjába, és heves harcok árán elfoglaltak egy kormányzati épületegyüttest, amely a helyi tanács, a rendőrség és a biztonsági szolgálatok épületeiből áll - közölte az MTI egy iraki parancsnokra hivatkozva.

Haider al-Obeidi az AP amerikai hírügynökségnek beszámolt arról is, hogy a katonák jelenleg a központi kórház felett igyekeznek átvenni az ellenőrzést a nyugat-iraki Anbár tartomány városában.

Mint a parancsnok mondta, a különleges erők helyi idő szerint reggel 6 órakor, a dzsihadistákkal vívott összecsapások után léptek be a városközpontba, és kitűzték az iraki zászlót a visszafoglalt komplexumra.

A hadsereg előzőleg felszabadította a déli városrészt, így több mint 30 ezren tudtak elmenekülni onnan. A központban viszont még mindig tízezrek lehetnek, akiket az Iszlám Állam védőpajzsként használhat.

Fallúdzsát 2014-ben foglalták el a dzsihadisták, az iraki hadsereg májusban indított nagyszabású offenzívát a város visszaszerzésére. A hadműveletet a levegőből a Washington vezette nemzetközi koalíció és az iraki légierő is támogatja. A város a második legnagyobb település, ami az Iszlám Állam kezén van. A hadművelet végső célja Moszul visszavétele.



  • Hírek
  • Bankszámla