Simon, Szimonetta
-1 °C
15 °C

Az orlandói lövöldözés is kevés volt ahhoz, hogy szigorítsák fegyvertartást

2016.06.21. 06:48

Hiába kezdeményezett több képviselő is fegyvertartást szigorító intézkedést az orlandói lövöldözés után, végül egyik sem kapott többséget az amerikai felsőházban, írja a CNN.

A hírtelevízió szerint várható volt az eredmény, több képviselő mégis kiborult, hogy nem volt képes összefogni a szenátus.

Chris Murphy demokrata szenátor úgy nyilatkozott: "tegyük világossá: a republikánusok úgy döntöttek, hogy fegyvert adnak el az Iszlám Államnak".

Az MTI összegzése szerint a négy javaslat a következő volt:

  1. Az első, republikánus javaslat a fegyvervásárláskor szükségszerűen elvégzendő ellenőrzések kibővítését kérte, így a szövetségi államoknak további adatokat kellett volna megosztani a mentális betegségekkel kezelt, illetve bűncselekményt elkövetett személyekről. Emellett bejelentési kötelezettséget javasolt arra az esetre, ha olyasvalaki akarna fegyvert vásárolni, aki a vásárlást megelőző öt esztendőben terrorgyanú miatt megfigyelés alatt állt.
  2. A második republikánus javaslat a texasi John Cornynhoz fűződik. A dokumentum arra vonatkozott, hogy a bírák egyéni döntéssel, végérvényesen megtilthassák a fegyvervásárlást minden olyan személynek, aki terrorcselekményekben vett részt.
  3. A fegyvervásárokon és az interneten vásárolni szándékozók széles körű ellenőrzéséről szóló harmadik, demokrata javaslatot Chris Murphy connecticuti szenátor terjesztette elő.
  4. A San Francisco-i Diane Feinstein pedig azt javasolta, hogy tiltsák meg a fegyvereladást azoknak, akiket valaha is megfigyeltek terrorgyanú miatt.

A republikánusok szerint a demokrata párti kollégáik előterjesztései túlságosan is szigorúak voltak, a demokraták viszont a kudarcot azzal indokolták, hogy a republikánusok javaslatai túlságosan megengedők és enyhék voltak.

Értesülések szerint a szenátorok kedden kompromisszumos megoldással próbálkoznak.