• Magyar idő szerint éjjel 11-kor véget ért a mindent eldöntő népszavazás az Egyesült Királyság EU-tagságáról, a Brexitről.
  • Egy napközben készített felmérés urnazárás után még azt jósolta, hogy győznek az EU-pártiak, és Nigel Farage, az euroszkeptikus UKIP vezetője is így gondolta.
  • Azonban már több korai eredményből is az látszott, hogy a kilépéspártiak az előrejelzéseknél erősebbek lehetnek.
  • Reggel bizonyossá vált a kilépéspártiak győzelme.
  • A kérdés a végletekig megosztotta a kormányzó konzervatívokat, a maradást támogató David Cameron miniszterelnök és a Boris Johnson volt londoni polgármester fémjelezte kilépéspártiak is mindent bedobtak a kampányban.
  • A Brexit győzelme után még nem tudni, mi lesz Cameron sorsa, 80 kilépéspárti párttársa nyílt levélben arról próbálta meggyőzni, hogy maradjon miniszterelnök.
  • A kormányfő nyilatkozata egyelőre késik.
  • Esett a font, az euró, válságtanácskozások Franciaországtól Dél-Koreáig.
  • Mi ez az egész Brexit?
  • Hogyan jutott el a népszavazásig Nagy-Britannia?
  • Mi lesz az EU állampolgáraként kint dolgozó magyarokkal?
  • Ha kint él Londonban, vagy valamelyik másik brit városban dolgozik, írja meg véleményét a tema@mail.index.hu címre!

 

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Jelentős eséssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. Fél tízkor a BUX 4,59 százalékos mínuszban volt, az OTP -6 százalékon, a Mol 4,93 százalékon, a Richter -4,18 százalékon állt, az MTelekom részvényei 3,74 százalékos mínuszban voltak. 

  • A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felkészült Nagy-Britannia európai uniós tagságáról tartott népszavazás mindkét kimenetére, így a Brexitre is, mondta Palotai Dániel, az MNB vezető közgazdásza, ügyvezető igazgató az MTI-nek pénteken. Szerinte a magyar jegybankot nem érte felkészületlenül a népszavazás eredménye, az MNB folyamatosan figyelemmel kíséri a pénzügyi piacok reakcióját. Az MNB-nek minden eszköze megvan arra, hogy folyamatosan fenntartsa a pénzügyi stabilitást, próbált nyugtatni Palotai.

  • Három hónapig marad hivatalban a kormány, lemondott David Cameron. A kormányfő elismerte: szerinte az EU-ban biztonságosabb helye volt Nagy-Britanniának, de az emberek másképp döntöttek.

    Az EU elhagyását megcélző tárgyalásokat már másik kormányfővel kell megkezdeni – mondta Cameron, aki a toryk októberi konferenciájáig marad hivatalban.

  • Közvetlenül azután, hogy a britek népszavazáson döntöttek az Európai Unióból való kilépésről, hasonló népszavazás kiírását kezdeményezik a cseh euroszkeptikusok is. "Csehországban 3,5 millió ember él, akinek nem volt esélye szavazni 2003-ban az ország EU-s tagságáról, mivel vagy még nem élt, vagy nem volt nagykorú. Ráadásul az EU azóta alapjaiban változott meg", így érvelt Petr Mach, az euroszkeptikus Szabad Polgárok párt elnöke és EP-képviselő péntek reggeli közleményben.

    Az EU-ból való kilépés mellett foglalt állást Tomio Okamura, a szélsőjobboldali Szabadság és Közvetlen Demokrácia, japán-morva származású elnöke is, aki együtt a Polgárok Jogai Pártja - Zemanisták (SPOZ) képviselőivel indul az őszi szenátusi választásokon. "Mozgalmunk a parlament következő ülésén javasolni fogja Csehország Európai Unióból való kilépéséről szól népszavazás kiírását. Amennyiben kezdeményezésünk elbukik, a népszavazás kiírását támogató aláírásgyűjtő akcióba kezdünk." - jelentette be péntek reggel Okamura.

    ( idnes.cz)

  • A Brexit máris meghozta első mérhető eredményét, leminősítették Nagy-Britannia adósbesorolását: a világ egyik vezető hitelminősítője, a Standard & Poor's pénteken jelezte, hogy nem tartható Nagy-Britannia jelenlegi adósi besorolása – írta az MTI.

     Moritz Kraemer, az S&P vezető elemzője a Financial Times című lapnak azt mondta, a helyzetben nem tartható fenn a britek legmagasabb szintű "AAA" hitelminősítése.

    A rivális Fitch és Moody's hitelminősítők még a népszavazási kampány kezdete előtt megvonták a maguk "AAA" besorolását Nagy-Britanniától.

    Az S&P pénteki bejelentése nem meglepő, már korábban jelezte, csak akkor tartja fenn az "AAA" minősítést, ha Nagy-Britannia az EU-ban marad.

    A brit jegybank felügyeleti hatósága péntek reggel azt közölte, hogy "szoros kapcsolatban áll valamennyi pénzintézettel tőzsdenyitás előtt". Annak a hatására, hogy a britek a csütörtöki népszavazáson a kilépés mellett döntöttek, a font árfolyama 1985 óta legalacsonyabb szintre esett a dollárral szemben. A londoni értéktőzsde várhatóan komoly gyengüléssel indítja a kereskedést 9 órakor.

    • A Bank of England (BoE) rövid közleményt adott ki, amelyben jelezte, hogy más országok központi bankjaival együttműködve "minden szükséges lépést megtesz" a gazdasági és a pénzügyi stabilitás fenntartása érdekében.
    • A svájci központi bank péntek reggel még nem kommentálta a brit népszavazás eredményét. A frank jelentősen erősödött a világ szinte valamennyi devizájához képest.
    • Piaci értesülések szerint a kínai központi bank "nem túl jelentős" intervenciót hajtott végre a jüan védelmében, miután a kínai deviza árfolyama 5,5 éves mélypontra esett a dollárral szemben.

    Elemzők a brit népszavazás eredményének az ismeretében azzal számolnak, hogy a vezető európai tőzsdemutatók 6-7,5 százalékos mínuszban indíthatnak. Az Exane BNP Paribas francia befektetési bank előrejelzése szerint a térségbeli börzék 10-15 százalékkal gyengülhetnek a következő napokban.

    Péntek reggel jelentős, 5 százalék körüli mínuszt jeleztek a New York-i értéktőzsdék határidős indexei.

  • Eredetileg magyar idő szerint 9-re tervezték a beszédét, de jelezték, hogy akár már hamarabb is előjöhet. Most viszont úgy tűnik, hogy csak negyed tízkor mondja el a beszédét

    • Brexit-pártiak 52 százalék, 17 410 742 szavazat
    • EU-pártiak 48 százalék, 16 141 241 szavazat

    A részvételi arány 72,2 százalékos volt.

  • Hiába a Brexit, a szerb kormány továbbra is kitart EU-integrációs törekvése mellett – derült ki Ivica Dacsics nyilatkozatából. A szerb külügyminiszter szerint azonban intézkedésekre van szükség, hogy országa megőrizze ppnzügyi stabilitását a Brexit utáni helyzetben is.

    A szerb kormány a nap folyamán ad ki hivatalos állásfoglalást – írta az MTI.

  • A Brexit-híveit valószínűleg inkább csak megerősíti, mint elbizonytalanítja, mindenesetre a Britis Telecommunicationst is birtokló BT Group vezetője kijelentette: aggodalommal tölti el a Brexit híre.

    „Rossz hír ez a beruházásoknak, a munkahelyteremtésnek, így most mindenki nagyan, nagyon aggódik, hogyan fogják kezelni a helyzetet a politikusok, hogy biztonságot teremtsenek és csökkentsék a bizonytalanságot” – idézte a BBC Sir Mike Rake-t.

  • Brexit kormányra van szükség, amely újratárgyalja kapcsolatait partnereivel – mondta Nigel Farage. A kilépést mindig is szorgalmazó UKIP vezetője szerint a helyzet lehetőséget teremt arra, hogy az ország új kereskedelmi megállapodásokat kössön a világ más országaival, csoportosulásaival, miután maga után hagyta a kudarcra ítélt EU-t, és élhet a 21. századi globális világ adta lehetőségekkel

  • Folyamatosan érkeznek a nemzetközi reakciók:

    • Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke: „Tiszteletben tartjuk az eredményt”, ugyanakkor „ideje felelősségteljesen és komolyan viselkedni. David Cameronnak megvan a felelőssége az országa felé, és nekünk is az EU jövőjére tekintettel”.
    • Frank-Walter Steinmeier, német külügyminiszter: „A Nagy-Britanniából jövő hírek nagyon kiábrándítóak. Úgy tűnik, ez egy szomorú nap Európának és Nagy-Britanniának.”
    • Sigmar Gabriel, német alkancellár: „A francba!”
    • Witold Waszczykowski, lengyel külügyminiszter: „Ez egy jel, hogy az EU koncepciójának meg kell változnia.”
    • Martin Stropnicky, cseh védelmi miniszter: „Az unió sárga lapot kapott. Erősebb felszólítást a reformokra csak nehezen lehet elképzelni. Amennyiben az EU ezt nem érti meg, azt kockáztatja, hogy pályán kívülre kerül”
  • Neil Hamiton, a UKIP nemzeti végrehajtó bizottságának elnöke szerint az EU-nak is az érdeke, hogy úgy tegyen, ahogy a britek uniós tagsága ellen harcoló párt akarja. (Politico)

    Az EU vezetői azonban korábban már világossá tették, hogy a Brexit esetén Nagy-Britannia nem számíthat különleges elbánásra az EU-val, ugyanaz fogja megilletni, mint minden EU-n kívüli harmadik országot.

  • Az EU-kívüli Nagy-Britannia nem számíthat különleges bánásmódra, pontosan az illeti majd meg, mint minden EU-n kívüli országot – tette egyértelművé az Európai Parlament elnöke.

    Martin Schulz szerint nem indítja el az EU szétesését a Brexit. „Komoly tárgyalásokat kell kezdeni Nagy-Britanniával. David Cameron nagy felelősséget vett a vállára” – közölte a BBC szerint Schulz.

  • François Hollande 9 órára kürtölt össze találkozót.

  • Sajnáljuk, ugyanakkor tiszteletben tartjuk a brit szavazók döntését, amely mindazonáltal jelentős károkat okoz a briteknek és az EU-nak is – idézte az MTI Manfred Webert, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjét

     „A kiválási tárgyalásokat két éven belül le kell zárni, Nagy-Britanniának nem lehet része különleges bánásmódban. A távozás távozást jelent” – emelte ki Twitter-üzenetében a német politikus, hasonlóan Angela Merkel német kancellár korábbi nyilatkozatához.

    "Jobb és okosabb Európát szeretnénk" – közölte Manfred Weber, aki szerint kulcsfontosságú feladat lesz, hogy közelebb hozzák a lakossághoz az EU-t.

  • A brit népszavazás legnagyobb tanulsága Orbán Viktor szerint, hogy Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját.

    A kormányfő péntek reggel a Brexit valószínűsíthető győzelme ismeretében nyilatkozott így a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

    Orbán szerint elemezni kell, milyen ügyek voltak meghatározóak a brit EU-tagság vitájában. Úgy látja, a meghatározó erejű kérdés a bevándorlás volt. „A britek keresték arra a kérdésre a választ, hogyan tudnak ellenállni a modern kori népvándorlásnak” – idézte a kormányfőt az MTI.

    Tiszteletben kell tartani a britek döntését, mert minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy a saját sorsáról ő maga döntsön – tette világossá.

  • A francia és a holland euroszkeptikus pártok is népszavazást követelnek az európai uniós tagságról annak hírére, hogy Nagy-Britannia lakossága a legfrissebb szavazatszámlálási adatok szerint az unióból való kilépésre szavazott a csütörtöki népszavazáson – írta az MTI.

    „A népek szabadsága végül mindig érvényesült. Bravó az Egyesült Királyságnak! Most mi következünk - Brexit, Frexit” – írta péntek reggel Twitter-fiókján Florian Philippot, a francia Nemzeti Front (FN) alelnöke, a Frexittel Franciaország kilépésére utalva.

    A párt elnöke, Marine Le Pen is üdvözölte a brit népszavazás eredményét, a szabadság győzelmének minősítve azt. Geert Wilders, a holland Szabadságpárt bevándorlásellenes vezetője - a legfrissebb közvélemény-kutatási eredmények szerint a legnépszerűbb holland politikus - is követelte pénteken, hogy hazájában szintén rendezzenek referendumot az EU-tagságról.

    „A hollandoknak is joguk van a népszavazáshoz. A Szabadságpárt is népszavazást követel a Nexitről, Hollandiának az EU-ból való kilépéséről” – olvasható Wilders közleményében.

  • Észak-Írország és Írország egyesüléséről szóló népszavazás lehetőségét vetette fel az észak-ír kormányfőhelyettes, Martin McGuinness – írta az Independent.

    Észak-Írországban magas az EU támogatóinak aránya, az országrész jelentős támogatást kap a közösségtől, ami elveszne az EU-ból való kilépéssel. Ráadásul nem világos, hogyan alakulna az Észak-Írország és Írország közötti határ sorsa, ha az az EU külső határává válna.

    A McGuinnes által képviselt Sinn Féin is az EU mellett kampányolt, így kézenfekvő a népszavazás felvetése, erre már márciusban is figyelmezetett a politikus.

    Ugyanez történt Skóciában is, ahol tavaly ugyan szűken vereséget szenvedtek a függetlenségpártiak, de az EU-ból való kiválást nem támogatnák,    így ismét előkerülhet a Nagy-Britanniából való kiválás kérdése, hogy az országrész mégis az EU-ban maradhasson. Igaz, ez lényegében egy új ország felvételét jelentené, és ennek a tárgyalási sorozatnak a kimenetele nagyon bizonytalan, főként a szeparatizmus példájától aggódó Spanyolország miatt.

  • Ezt ígérte a briteknek Angela Merkel testvérpártjából a legnagyobb európai parlamenti frakció vezetője, Manfred Weber. Kizárta, hogy két évnél hosszabb időre terjesszék ki az átmeneti időszakot, amíg le kell tárgyalni, hogyan lépjenek ki a britek.

    Manfred Weber elvben 8-kor ül össze a többi képviselőcsoport és az EP elnökével, hogy áttekintsék a helyzetet.

  • Itt az ábra róla, 1985-ben volt ilyen utoljára. 

    forrás: Portfolio
    forrás: Portfolio
  • 5,3 százalékot zuhant a dollárral szemben, az euróval szemben pedig 1,2 százalékos gyengülésnél tart a forint ma eddig. (Portfolio)

    forrás: Portfolio
    forrás: Portfolio
  • A BBC összesítése szerint a kilépést támogató szavazatok átlépték a küszöböt, amivel biztosan megnyerték a referendumot.

  • Skóciában, és Észak-Írországban is győztek az EU-tagság támogatói. A legnagyobb arányban az északi országrészben, 62-38 százalékos aránnyal. Nicola Sturgeon, a Skót Nemzeti Párt vezetője folyamatosan azt emlegeti, hogy ha a skótokat akaratuk ellenére akarják kirángatni az EU-ból, megint függetlenségi népszavazást tartanak. Ebbe ugyanakkor hivatalosan a brit kormánynak is bele kell egyeznie.

    Talán megpróbálják arra hivatkozva elütni a kérést, hogy két éve már voksolhattak erről, de azért elég képmutató lenne, ha miután az EU-val szembeni nemzeti önrendelkezésről szónokoltak, eljátszanák ezt.

    A nagy többséggel a kilépésre szavazó Wales nemzeti pártjának vezetője egyébként hasonlót pedzegetett, mint skót kolléganője, bár ő óvatosabban fogalmazott.

    Az meg megint más kérdés, hogy az EU-ba visszalépést garantáltan akadályoznák a spanyolok, nehogy az elszakadni vágyó katalánok vérszemet kapjanak, és várhatóan más, szeparatista mozgalmaktól félő országok is keresztbe feküdnének

  • Hurrá, britek! Most mi jövünk, itt az ideje egy holland referendumnak

    – írta ki Geert Wilders, a Holland Szabadság Párt vezetője a Twitterére. Korábban is sokan úgy gondolták, hogy a britek esetleges kilépése máshol is felerősítheti az euroszkeptikus hangokat.

  • Egyelőre Japánban van normál kereskedés, a vezető indexek rég nem látott esést mutatnak:

    • A Nikkei 225 index több mint 8 százalékot esett ma reggel,
    • a többi vezető részvényindex közül a hongkongi Hang Seng 5 százalékot veszített értékéből,
    • míg a Sensex 3 százalékkal került lejjebb.

    A kínai tőzsde egyelőre jól megúszta, a Shanghai Composite csak egy százalékot gyengült eddig.

    Az is ijesztő, hogy  az amerikai és az európai határidős indexek is hatalmas esést jeleznek előre a nyitásban. Amerikában a Dow futures 640 pontos mínuszban áll, a DAX futures pedig 700 pontos csökkenést jelez előre. Az FTSE 100 index alapján 7,5 százalékos visszaesés várható a londoni tőzsdén a legfontosabb részvények esetében.

    Az események hatására az olaj ára is esett, a befektetők pedig olyan kevésbé kockázatos befektetésekbe kezdték el tenni a pénzüket, mint az arany, aminek az árfolyama 6 százalékkal ugrott meg. (Portfolio)

  • Az Eurostat adatai alapján az EU lakossága nagyjából a mostani 87 százalékára fog csökkenni, ha a britek kilépnek.

  • Tegnap szinte egész nap bizakodó hangulat uralkodott a londoni tőzsdén. A részvények árfolyamán is meglátszott, hogy a befektetők bíznak benne, hogy a népszavazáson nyernek a bennmaradást pártolók. Ehhez képest most úgy néz ki, hogy mindenki igyekszik majd gyorsan kiárusítani azt, amije van, mert addig akarnak majd szabadulni az eszközeiktől, amíg még lehet, mielőtt még jobban eldurvul a helyzet az brit gazdaságban.

    "Az látszik eddig a mai kereskedés alapján, hogy a közvélemény-kutatások és a fogadóirodák előrejelzéseit figyelembe véve a pénzpiacok szereplői elég egységesen hittek a bennmaradásban. Abban hittek, hogy szoros lesz, de végül marad az ország az EU-ban. A történelem viszont azt mutatta meg, hogy akik nem foglalnak állást, azok a status quo-t választják. Most az látszik, hogy a pénzügyi piacok nagyon sérülékenyek. A font a 2008-as válság óta nem zuhant ekkorát" - mondta Chris Beauchamp vezető piaci elemző a Guardiannek.

  • A republikánus elnökjelölt pont a népszavazás másnapjára időzítette skóciai látogatását, és már kiírta a Twitterére, hogy elindult. Rögtön egy paródia is született, amiben Twitterre most írta ki, hogy leszállt a gépe, és persze, mit kiabáltak neki?

  • Ott elsöprő többségben szavaztak az EU-tagság megtartása mellett, valószínűleg ezért érzik úgy a maradáspártiak közül annyian, hogy inkább át kellene cuccolniuk oda.

  • Egyre több a találgatás arról, hogy mi lesz most Cameronnal, akiről nem nagyon gondolta senki a szavazás előtt, hogy egy elveszített referendum után maradhatna. Most viszont az ITV-nek fontos tisztségeket betöltő toryk azt mondták, hogy biztosítani akarják „a méltóságteljes kilépés" lehetőségét. Az viszont biztos, hogy Cameronnak és pénzügyminiszterének, Osborne-nak is ennyi volt.

    Hirtelen már a kilépéspártiak sem sürgetnék annyira Cameron búcsúját. Andrew Bridgen, aki korábban még előrehozott választásokat is kiírt volna karácsony előtt, most azt mondta, hogy a kormányfőnek maradnia kellene „stabilizálni a helyzetet".