Vencel
13 °C
23 °C

Melegjogi nemzeti emlékhelyet avat Obama

2016.06.24. 21:09

Nemzeti emlékhely lesz a New York-i Stonewall melegbárból, ahonnan egy 1969-es rendőrségi razzia, majd az azt követő zavargások nyomán elindultak a melegjogi mozgalmak,írja a BBC.

Barack Obama amerikai elnök a helyszínt, amihez a szomszédos háromhektáros Cristopher park is hozzátartozik majd, a melegjogok első nemzeti műemlékének nevezte. 

"Hiszem, hogy a nemzeti parkjaink az ország egész történetét kell tükrözzék. a gazdagságot, sokszínűséget és az amerikai szellemet, ami mindig meghatározott minket" - mondta az elnök egy videóüzenetben. 

A klippet a Times Square-en is vetítik majd szombaton, közölte a Fehér Ház. 

1969 júliusában a rendőrök arra hivatkozva razziáztak a Stonewallnál, hogy tilos alkoholt eladni homoszexuálisoknak. 

Azóta Amerika számos, a melegek egyenlő jogait elismerő törvényt hozott, tavaly a legfelsőbb bíróság döntött úgy, hogy országszerte legális a melegházasság.