Andrea, Ilma
5 °C
11 °C

Egy hete ez még elképzelhetetlen volt

GettyImages-489656894
2016.06.29. 10:49
Néhány hónapja még újabb gépek lelövésével fenyegetőzött, hétfőn azonban váratlanul bocsánatkérő levelet írt Moszkvába a török elnök. Erdoğan ugyanekkor hat év után felújította diplomáciai kapcsolatait Izraellel is. A látványos török külpolitikai fordulat mögött a Brexit állhat, amellyel Ankara elveszítheti a török EU-csatlakozás legfőbb támogatóját, ami miatt Ankarának felül kell vizsgálnia eddigi kapcsolatait.

Ritkán írnak államfők egymásnak olyan levelet, amilyet Recep Tayyip Erdoğan küldött Vlagyimir Putyinnak. A török elnök látszólag váratlanul áthúzott mindent, amit az elmúlt évben mondott Oroszországról, és hosszú körmondatokban bocsánatot kért a Szíriában szolgálatot teljesítő orosz vadászgép novemberi lelövéséért.

De mi történhetett alig egy hét alatt?

A múlt héten a török elnök szóvivője kijelentette: Ankarának esze ágában sincs bocsánatot kérni és jóvátételt fizetni a lelőtt pilóta családjának. Hétfőn mindkettőt vállalta a török vezetés.

Persze, bőven volt jele annak, hogy Ankara neheztel Moszkvára a szíriai orosz szerepvállalásért – nemcsak az orosz légierő tavaly szeptember végén megkezdett közvetlen katonai beavatkozásáért, amely Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogatta, hanem a korábbi, Damaszkusznak nyújtott közvetett katonai és diplomáciai támogatásért is. De az azért mégiscsak hihetetlennek tűnt, hogy a NATO-tag Törökország végül egyszerűen megsemmisít egy orosz katonai gépet. Hasonlóra ötven év óta nem volt példa.

Frissítés: megbeszélték a személyes találkozót

Putyin szerdán beszélt telefonon Erdoğannal: közvetlen párbeszédre hét hónapja nem volt példa. A Kremé megerősítette, hogy a felek hamarosan személyesen is találkozni fognak, addig is Oroszország minden eddigi korlátozást visszavesz, amely visszafogta az orosz utazási irodák törökországi útszervezéseit. Az elmúlt években a Törökországba utazó orosz turisták száma évente megközelítette a négymilliót.

A török állami pénzből működő SETA elemzőintézet az Indexnek adott korábbi ígéret ellenére végül nem kommentálta a jelenlegi helyzetet.

Török, orosz két jó barát

Az akkori konfliktus a meglévő viták ellenére azért tűnt hihetetlennek, mert Ankara és Moszkva látványosan közeledett egymáshoz a korábbi években, kölcsönösen stratégiai partnereknek nevezték egymást. Oroszország egyik kiemelt hídfőállását látta Törökországban energetikai területen is: már nyélbe ütötték a szerződést az akkuyui atomerőmű megépítéséről, és a Déli Áramlat bedőlése után – ezt Putyin 2014. december 1-jén épp török útján jelentette be – Moszkva Törökországon át tervezte volna az Ukrajnát elkerülő, Európába irányuló alternatív gázvezetéket.

A 80 milliós Törökország egyre fontosabb gázpiacává vált a Gazpromnak, a török fogyasztás több mint felét már az oroszok fedezték 2014-ben, ehhez hozzájárult a Fekete-tenger alatt futó Kék Áramlat is, amelyen keresztül 2013-ban a Törökországba irányuló, már 26 milliárd köbméteres orosz gázexport fele ment.

A Szíria miatti orosz–török csörték előtti évben, 2014-ben a két ország közötti áruforgalom 31,4 milliárd dollár volt. Ebből az orosz export tett ki 24,8 milliárdot, de a 6,6 milliárdnyi török rész mellé érdemes hozzászámolni azt a 10 milliárdot is, amit 2014-ben hagyott a török Riviérán a 4,4 millió turista.

Úgy tűnt tehát, hogy a szoros gazdasági kapcsolatok, a kölcsönös egymásrautaltság felülírja a geopolitikai érdekeket, amelyek Szíriában ütköztek össze.

A Szu–24-es vadászbombázó lelövése – a törökök szerint légsértést követett el a pilóta, bár ez csak néhány másodperc lehetett a rakéta is már szíriai területen érte el a gépet – azonban megmutatta, hogy a nemzeti illiberalizmusba forduló török kormánynak fontosabb szempontjai is vannak, mint a barátság a hasonszőrű putyini Oroszországgal. Akkor úgy tűnt, talán Oroszország is elszámolta magát, mert úgy gondolta, figyelmen kívül hagyhatja a törökök szíriai szempontjait.

Barátságból hátbaszúrás

Törökország egyértelművé tette, hogy nem tűri a számára fontos térségben az oroszok mozgolódását – az amerikaiakét sem szívesen, de Moszkva és Washington ellentmondásokkal teli, de a párizsi terrormerényletek után érezhető közeledése különösen sok volt számára –, így Erdoğan nemhogy enyhíteni akart a helyzeten, de rá is tett egy lapáttal, kijelentve, hogy hasonló helyzetben a jövőben is ugyanilyen keménységgel fognak lépni.

Putyin hátbaszúrásnak nevezte a történteket, és szankciókat léptetett életbe Törökországgal szemben. Igaz, a veszteség kölcsönös volt, de Moszkva arra azért figyelt, hogy maga alatt ne vágja túlságosan a fát, így a számára is nélkülözhetetlen bevételi forrást jelentő gázszállításokat nem függesztette fel.

Összevesztünk, na és?

Az ellenséges hangulat nem változott a további hónapokban sem. A felek kölcsönösen azzal vádolták egymást, hogy az Iszlám Államot (IS) pénzelik, segítve a fundamentalisták kezén lévő olajkutakból felszínre hozott kőolaj kijutását a világpiacra. Ankara általánosságban vádolta ezzel Moszkvát – és az Aszad rezsimet –, Moszkva viszont konkrétan Erdoğan családjának IS-sel fenntartott olajmutyijáról beszélt.

Eközben azonban fokozatosan megváltozott a szíriai beavatkozás nyugati megítélése. Az eleinte főként északkeleten végrehajtott támadások valóban inkább Aszad pozícióit erősítették a többi felkelővel szemben, és kevéssé irányult az IS ellen, ez azonban lassan megváltozott, így az Egyesült Államok sem ítélte el az orosz jelenlétet úgy, mint korábban.

Tovább bonyolította a képet, hogy március 15-én Putyin váratlanul a szíriai orosz erők kivonását jelentette be. A kivonás nem volt teljes, de arra elég volt, hogy Putyin győzelmi jelentést küldhessen haza a Szovjetunió szétesése utáni első távoli orosz bevetésről, és arra, is, hogy még kevésbé kritizálhassa őt a Nyugat Aszad fegyveres támogatásáért.

Ez figyelmeztető jel volt Ankarának, de akkor kevésbé számított, mivel a török vezetést akkor épp körüludvarolta a menekültáradattól egyre jobban megijedő EU. A 28-ak rossz pozícióban voltak, hiszen a tavaly egymillió főt meghaladó menekültáradat folytatódása nagyban függött Törökországtól. A lezáródó balkáni útvonal után Görögországban torlódtak fel a menekültek, de Ankara legyintett az EU hárommilliárdos ajánlatára, cserébe az Égei-tengeren át érkezők megfékezéséért.

Ám amikor Brüsszel vízummentességet ígért be és az EU-tagságról szóló csatlakozási tárgyalások érdemi megkezdését, akkor hirtelen elég lett a hárommilliárd euró. (Nem lett elég, Ankara még hárommilliárdot kért, de ez nem akasztotta meg a tárgyalásokat.) Márciusban megkötötték az egyezséget, amely az Európába érkező, de visszautasított menekültek törökországi visszafogadásáról és az ott maradók ellátásának biztosításáról szólt.

Ökölrázásból bocsánatkérés

Az EU jogelődjénél 1964-ben társult állam státuszt szerző Ankara joggal érezte nyeregben magát és bízott abban, hogy az EU-val 2005-ben elkezdett, de továbbra is lezárt fejezetek nélküli tárgyalások érdemi lendületet vesznek.

A vízummentesség áprilisban került elérhető közelségbe. Úgy tűnt, októberre megkapja az ország a lehetőséget, ám májusban az EU behúzta a vészféket: könnyen visszavonhatóvá tette a vízummentességet arra az esetre, ha Törökország mégsem teljesítené a menekültekkel kapcsolatos megállapodást.

Május 22-én aztán a török EU-tagság legnagyobb hívének tartott Nagy-Britannia is csalódást okozott: a Brexit-kampány lázában égő David Cameron kijelentette, hogy Törökország legfeljebb 3000-ben lehet az EU tagja, ha ilyen ütemben halad a megállapodások végrehajtása. A mélyebb integrációt ellenző London a török tagság támogatásával részben az EU egységesítését akarhatta elkerülni, így valószínűleg a népszavazás után tovább támogatta volna a török tagságot, ami viszont a kilépésről szóló népszavazás idején nem hangzott volna jól.

Ám a Brexit hívei győztek, és ezzel a törökök elvesztették a cameroni nyilatkozat ellenére is legfontosabb támogatójukat az EU-ban. (Igaz, ennek ellenére csütörtökön megnyitják Brüsszelben a csatlakozási tárgyalásokon a 33. fejezetet – lezárva egy sincs, többet meg se nyitottak, vagy befagyasztották a tárgyalásokat. A pénzügyi és költségvetési rendelkezéseket taglaló 33. fejezet is egy újraélesztett terület, amelynek tárgyalását egy év után, 2007-ben fagyasztották be.

A Brexit után Erdoğannak csak egy sértett nyilatkozatra futotta, hogy majd Törökország is népszavazást tart, ha már a teszetosza EU nem hajlandó egyértelmű állást foglalni a török EU-tagsággal kapcsolatban. 

Ankara Erdoğan szerint ugyan nem fut a vízummentesség után, mert az EU-nak fontosabb Törökország, mint fordítva, ezután azonban a török kormány felszólította Brüsszelt, hogy legyen együttműködőbb a vízumliberalizációról szóló tárgyalásokon.

Ebben a helyzetben értünk Erdoğan Kremlnek címzett leveléhez.

Szeretném ismételten kifejezni együttérzésem és legmélyebb részvétem az elhunyt pilóta családjának, és kimondom: bocsánatot kérek. Teljes szívemből osztozom fájdalmukban.

A török elnök kompenzációt ígért, és a korábbi jó kapcsolatok helyreállításában bízva kijelentette, hogy eljárás indul a gépet lelövő felelősökkel szemben is. Ezzel mindhárom pont teljesült, amit ősszel Moszkva a békülés előfeltételiül szabott meg.

Nem árt felkeresni a régi barátokat

Törökország joggal érezhette magát elszigetelten. A szíriai háború intenzitása egy időre alábbhagyott, de Törökországnak nem sikerült az általa támogatott erőket hatalomra segítenie. Eközben török vezetés megneheztelt az Egyesült Államokra is, amely támogatta az Ankara által terroristáknak tekintett szíriai kurdokat. Washington pedig kifogást emelt a törökök Iszlám Állam elleni visszafogott fellépése miatt.

Az oroszokkal haragban volt, és mostanra az EU-val való érdemi csatlakozási tárgyalások esélye is csökkent. Ráadásul 2010 óta Izraellel sem volt kapcsolata, miután az izraeli parti őrség fegyverrel állított meg egy török hajót, amely segélyszállítmánnyal igyekezett Gázába az izraeli blokádon keresztül.

000T TRNic462891

Hogy a külkapcsolatok alapos felülvizsgálatáról van szó, azt jelzi az a tény, hogy a moszkvai levéllel egy időben Törökország gyorsan rendezni kezdte izraeli kapcsolatait is. Kedden reggel már alá is írtak egy dokumentumot külügyminiszter-helyettesi szinten a kapcsolatok helyreállításáról. Igaz, ezt még az izraeli parlamentnek is ratifikálnia kell. Ez nem lesz egyszerű menet, mert a koalíción belül ellentétek vannak. A kormányszövetségbe nemrég visszatért Otthonunk Izrael vezetője, a jelenleg a védelmi tárcát irányító Avigdor Libermann közölte, nemmel fog szavazni. Hasonlóan nyilatkozott a kártérítés kifizetését elutasító igazságügy-miniszter is.

A hivatalosan nem nyilvánosságra hozott részletes megállapodásban az izraeli sajtó információi szerint az izraeli vezetés 20 millió dollár kártérítést ad a hajó megállításakor megölt tíz aktivista családjának, és 10 ezer tonna árut enged Törökországból a Gázai övezetbe. Ankara pedig garantálja, hogy nem nyomoz a hajó megállítását végrehajtó izraeli katonák után. 

Benjamin Netanjahu szerint Ankara ígéretet tett arra is, hogy visszajuttatja azoknak az izraeli katonáknak a holttestét, amelyek a Hamász kezében vannak.

A lényeg, hogy Moszkva megköszöni

A török sajtóban megjelent kormányzati nyilatkozatok alapján úgy tűnik, Ankara érthető módon nem szeretné különösebben hangsúlyozni Erdoğan bocsánatkérését. A Hürriyet angol nyelvű oldalán olvasható cikk a fókuszt inkább az orosz reakcióra helyezi. Eszerint Putyin hamarosan felhívja a török elnököt, hogy köszönetet mondjon neki. Binali Yıldırım török kormányfő szerint erre szerdán vagy csütörtökön kerül sor.