Összefoglaló

Percről percre Sokk előtt áll a brit gazdaság, az EU már nélkülük tanácskozik

40 év óta először tanácskoztak az EU vezetői a britek nélkül
Orbán Viktor Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Aminiszterelnökszerintnincsen jogi vákuum, nincs jogibizonytalanságra ok a brit kilépéssel kapcsolatban.
Csütörtök délig lehet jelentkezni a Konzervatív Párt vezetésére pályázó jelölteknek.
A Munkáspártban Angela Eagle volt miniszter lehet Jeremy Corbyn pártelnök kihívója.
Angliában a törvényt terveznek a megszaporodott gyűlölet-bűncselekmények miatt
Amerika még lát esélyt a Brexit elkerülésére, a spanyolok viszont nem tárgyalnának az EU-párti Skóciával _
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Brexit még a pornót is legyőzte

    Közhelynek számít, hogy az interneten nehéz felvenni a pornóval a versenyt, ha arról van szó, hogy mire kattintanak a legnagyobb tömegek, de az EU-tagságról szóló népszavazás sok biztosnak látszó dolog között ezt is megkérdőjelezte.

  • Az Ottawában éppen a mexikói elnökkel és a kanadai miniszterelnökkel találkozó Barack Obama amerikai elnök arról beszélt, hogy az Egyesült Királyság kilépésének az EU-ból alaposan megszervezett és rendezett folyamatnak kell lennie. „A legfontosabb üzenetem David Cameronnak, Angela Merkelnek és a többieknek, hogy álljanak elő egy tervvel és egy olyan folyamattal, ami rendezett, átlátható, amit megértenek az emberek" – mondta. Szerinte hiba volt azt gondolni, hogy a közös piacban bármilyen kötöttségek nélkül részt lehet venni. (BBC)

  • Az Európai Uniónak nem érdeke, hogy rossz alkut ajánljon a kilépő Egyesült Királyságnak, mert az ország kulcsfontosságú piacot jelent az uniós tagállamok iparágainak, mondta a Reutersnek Chris Grayling brit konzervatív politikus, a londoni alsóház vezetője. „Nem arról van szó, hogy az Egyesült Királyság kilincsel azzal, hogy tessék mondani, mi lesz velünk?, hanem ez egy valóban fontos kereskedelmi kapcsolat az EU-nak" – mondta. (MTI)

  • Az Iszlám Állam an-Naba nevű lapjában azt írták, a Brexit "veszélyt jelent a keresztes Európára", és üdvözölték a referendum utáni "politikai és gazdasági körökben bekövetkezett sokkot".

    A lap emellett külön kiemelte a szerinte "szeparatista ambíciókat" az Egyesült Királyság egyes területein, egy újabb függetlenségi referendum kilátását Skóciában, valamint az európai nacionalista pártoknak az EU-tagságról szóló referendum sürgetését, ami a lap szerint mind az unió széteséséhez vezethet. (Independent, MTI)

  • A referendum nem ügydöntő volt, ezért a parlamentnek még külön szavaznia kell majd a kilépési folyamat megindításáról. Tam Dalyell skót munkáspárti képviselő szerint a brit parlament - aminek 650 tagjából nagyjából 450-en a Brexit ellen voltak a kampányban - leszavazhatja a folyamat megindítását, és szerinte ezt is kellene tennie.

    David Cameron hétfőn ugyanakkor azt mondta ezekre a felvetésekre, hogy el kell fogadniuk a népszavazás eredményét. Viszont John Kerry amerikai külügyminiszter is azt mondta, még több módon is elkerülhető a Brexit.

  • A BBC legalábbis úgy tudja, hogy ahogy várni lehetett, Angela Eagle, a munkáspárti árnyékkormány volt gazdasági minisztere csütörtökön bejelenti, hogy megpályázza a Labour vezetését. Ezzel hivatalosan is meglenne a Brexit-népszavazás óta folyamatosan támadott Jeremy Corbyn pártelnök kihívója, aki mögé felsorakozhatnak a bizalmukat megvonó parlamenti képviselők is.

  • Letartóztatta a rendőrség a manchesteri fiatalokat

    Letartóztatott két fiatal férfit és egy tizenéves társukat az angol rendőrség szerdán, miután kedd reggel Manchesterben egy villamoson egy férfit bevándorlónak neveztek, majd azt kiabálták neki, hogy „menjen vissza Afrikába". Az esetről videófelvétel is készült, amin az látszik, ahogy az egyik férfi egy sörösüveggel a kezében elindul a férfi felé, akit sértegettek, és próbálja lelocsolni sörrel - írja a  CNN Az Egyesült Királyságban az EU-ból való kilépés mellett döntő csütörtöki népszavazás óta 57 százalékkal nőtt a gyűlölet-bűncselekmények száma a rendőrség adatai szerint.

  • Nem kérdőjelezi meg a az EU-tagságról tartott múlt heti brit népszavazás eredménye a Párizs és London közötti kétoldalú megállapodást az Egyesült Királyság felé tartó illegális bevándorlás visszatartásáról, mondta François Hollande francia államfő az EU-csúcsot követő brüsszeli sajtótájékoztatóján.  Hollande elsősorban hazája ellenzéki politikusainak, köztük Alain Juppé volt kormányfőnek, a 2017-es elnökválasztás egyik legesélyesebb jobboldali jelöltjének üzent, akik a 2003-ban Le Touquet városában aláírt határőrizeti egyezmény újratárgyalását szorgalmazzák.

  • Párizs sem híve a skót bennmaradásnak

    Spanyolország mellett Franciaország is egyértelművé tette szerdán, hogy ellenezné, ha a Brexitet ellenző Skóciával tárgyalások indulnának arról, hogyan maradhatna a az EU tagja Nagy-Britannia kilépése esetén is.

  • A Munkáspárt helyettes vezetője, Tom Watson nem fog ringbe szállni Corbyn ellen, de továbbra is próbálja elérni a pártelnök távozását. (BBC)

  • Folytatódik a huzavona a Munkáspárt vezetője körül:

    • David Cameron is lemondásra szólította fel a rivális Munkáspárt vezetőjét, Jeremy Corbynt, akitől kedden megvonták a Labour parlamenti képviselői a bizalmat.
    • Corbyn azonban a tagság döntésére hivatkozva maradni akar, és több fontos szakszervezet is egyértelműen kiállt mellette.
    • Ken Livingstone volt londoni polgármester szerint már az is jó indok Corbyn maradására, hogy Cameron akarja lemondatni.
    • Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök is felhívta Corbynt, akit támogatásáról biztosított országa nehéz perceiben.
  • Ha a britek közös piacot akarnak, el kell fogadniuk a bevándorlókat

    A britek akkor sem fogják tudni kint tartani az uniós munkavállalókat, hogyha kilépnek az EU-ból. Még az is lehet, többe kerül majd nekik a közös piaci tagság, mintha bent maradtak volna. Ez volt az EU-csúcson.

  • A brit EU-népszavazás óta volt olyan, hogy szinte percenként egy új taggal bővült a Liberális Demokraták tagsága, állítja a párt. Ők a kegkövetkezetesebb támogatói az EU-tagságnak, de az utóbbi időben szinte eltűntek a brit politikai térképről. (BBC)

  • Ahogy arról korábban írtunk, 2017 második felében az Egyesült Királyság lenne a miniszterek Tanácsának soros elnöke, ezért a következő Észtország vagy az előző Málta nyakába varrhatják a jórészt adminisztratív nyűgöt jelentő feladatot.

    Joseph Muscat máltai miniszterelnök nyitott volt az ötletre, de a pici szigetország vezetőjeként akár meg is osztaná az észtekkel a hat hónapot, ami egy uniós tisztviselő szerint talán még egyszerűbb is lenne. (EUobserver)

  • Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerdán bejelentette, hogy legközelebb szeptember 16-án Pozsonyban tárgyalnak majd az EU vezetői a Brexitről, akkor már Nagy-Britannia képviselői nélkül.

  • Francois Hollande Brüsszelben kijelentette: nincs mód arra, hogy a londoni City maradjon az euró elszámolási központja.

    Minden, az euróval kapcsolatos pénzügyi intézményt el kell költöztetni a brit fővárosból amilyen gyorsan csak lehet - tette hozzá francia államfő.

  • Mielőbb szeretné megkezdeni a hivatalos kilépési tárgyalásokat az Egyesült Királysággal az Európai Unió 27 másik tagállama - mondta Angela Merkel a brüsszeli tanácskozás után.

    A német kancellár azt is elmondta: a tanácskozáson senki nem akarta napirendre tűzni az uniós alapszerződés módosítását.

    Merkel hangsúlyozta, hogy ha az Egyesült Királyság az egységes piacon kíván maradni, az azt jelenti, hogy nem lehetnek kompromisszumok más területeken. "Sem az unión belüli szabad mozgás korlátozása, sem a migráció kérdése nem lehet kitétel."

    Magyarul ha nem szeretnék elveszíteni a közös piachoz való hozzáférést, akkor pont ugyanolyan jogokat kell vállalniuk, mint eddig. Újságírónk megjegyzése, hogy e mellé viszont elveszítik a jogot, hogy maguk alakítsanak a szabályokon.

  • Londoni pénzügyi elemzők szerint a brit gazdaság negatív növekedési és beruházási sokk előtt áll, miután az EU-tagságról tartott múlt heti népszavazáson a többség a kilépésre voksolt.

    A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő szerdai helyzetértékelése szerint nem sok kétség fér ahhoz, hogy a referendum eredménye komoly hatással lesz a brit reálgazdaságra, mivel az üzleti szektor egyszerre három területen szembesül egyre nagyobb bizonytalansággal.

    1. Nem tudni, hogy az Egyesült Királyságnak milyen kereskedelmi kapcsolatai lesznek az EU-val.
    2. Bizonytalan, hogy miként változik a szabályozói környezet.
    3. A belpolitikai helyzet is bizonytalan.

    Mindez várhatóan azzal jár, hogy a vállalatok halasztják beruházási és munkaerő-toborzási döntéseiket, a heves piaci árfolyam-kilengések pedig még tovább rongálják az üzleti bizalmat.

    A Fitch Ratings szerint ebben a környezetben a beruházások értéke a brit gazdaságban jövőre 5 százalékkal csökken, és 2018-ra 15 százalékkal lesz alacsonyabb a cég által korábban vártnál.

    A hitelminősítő meredeken rontotta a brit hazai össztermék (GDP) növekedésére szóló előrejelzését is.

    A brit EU-tagság megszűnésének hosszabb távú reálgazdasági hatásait már nehezebb nagy pontossággal megítélni, de a kevésbé nyitott kereskedelem, a működőtőke-beáramlás visszaesése és a kevésbé kedvezményes hozzáférés az Európai Unió belső piacához károsíthatja a brit gazdaság termelékenységét, a várhatóan csökkenő bevándorlás pedig szűkíti a munkaerő-kínálatot és így a potenciális GDP-növekedést.

    A hitelminősítő szerint e negatív hatások valószínűleg túltesznek bármely olyan növekedési előnyön, amely az EU-tagság megszűnése utáni deregulációból, vagy az EU-költségvetésbe befizetett összegek átirányításából eredhet.
  • Az indiai sajtó szerint Szijjártó Péter külügyminiszter a jövő heti indiai látogatásán arról próbálja majd győzködni az indiai cégeket, hogy az európai székhelyüket költöztessék Londonból Budapestre

  • Az olasz miniszterelnök szerint "minőségi válaszlépésre" van szükség az EU részéről a britek kilépésére.

    Matteo Renzi véleménye szerint az EU-ból való kilépéshez a populista politika vezetett, amely "ott erősebb, ahol társadalmi válság teremt feszültséget". Megjegyezte, hogy Olaszországban az ellenzéki 5 Csillag Mozgalom (M5S) és a szélsőséges Északi Liga is a Nigel Farage vezette Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) nézeteit támogatja.

    Ami a brit népszavazás eredményének gazdasági következményeit illeti, az olasz kormányfő szerint Olaszországban a gazdasági növekedés lassulása várható.

    A dolgok egy kicsit rosszabbul fognak menni, mint azt ahogy a Brexit előtt vártuk.

    Olasz sajtóértesülések szerint az Európai Bizottság egyelőre nem hagyta jóvá az olasz pénzügyi szektor stabilitására tervezett olasz állami banksegélyre. "Mi tiszteletben tartjuk az európai szabályokat, nem úgy mint Németország, amely 2003-ban hasonlóképpen mentette meg bankjait" - jelentette ki Matteo Renzi. Hangsúlyozta, hogy az olasz bankszektor nehézségei ellenére az olasz kisbefektetők pénze biztonságban van. Angela Merkel szintén Brüsszelben azt közölte: a jelenlegi szabályok kellő rugalmasságot biztosítanak.

    A migrációról Renzi úgy nyilatkozott, hogy az EU nem tesz eleget a probléma megoldására. Olaszország ezen az EU-csúcson várt választ az Európai Bizottságtól az általa kidolgozott migrációs javaslatcsomagra. Matteo Renzi annyit mondott csupán, hogy Párizs és Berlin is támogatja.

    Matteo Renzi megismételte a brit népszavazás másnapján tett javaslatát, miszerint az Olaszországban tanuló brit diákokat ideiglenes állampolgárságban részesítené, hogy "az európai család tagjai maradhassanak".

  • Spanyolország teljes mértékben ellenez bármiféle tárgyalást a lehetséges EU-tagságról az Európai Unió és Skócia között - jelentette ki Mariano Rajoy spanyol kormányfő.

    A skótok ugyanis a Brexit ellen szavaztak, és a skót parlament meglebegtette, hogy inkább elszakad az Egyesült Királyságtól, csak hogy az EU-ban maradhasson.

    "Szeretnék nagyon világosan fogalmazni: Skóciának nincs felhatalmazása arra, hogy az EU-val tárgyaljon. Spanyolország minden olyan egyeztetést elutasít, amelyet nem az Egyesült Királyság kormánya folytat" - mondta a miniszterelnök Brüsszelben.

    Az elsőre meglepő kijelentés mögött szimpla belpolitikai érvek húzódnak. Spanyolországban ugyanis erős a katalánok függetlenségi mozgalma, és Madrid igyekszik minden olyan kezdeményezést ellehetetleníteni a világban, amely érvet adna a katalánok kezébe.

  • Nagy-Britannia nem válogathat abban, hogy milyen feltételekkel szeretne része lenni az európai közös piacnak, aki be akar jutni az EU piacára, annak meg kell felelnie az összes kritériumnak - ezt mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán.

    Juncker ezzel arra utalt, hogy ahogy arra David Cameron és Nigel Farage is utalt, a britek úgy szeretnének része lenni az EU közös piacának, hogy közben korlátoznák más tagállamok polgárainak bevándorlását, vagyis az EU négy alapvető szabadságából kiszednék az egyiket.

  • A brit kormány hamarosan előáll egy olyan gyűlölet-bűncselekmény elleni tervvel, jelentették be szerdán. Az ügy háttere, hogy a Brexit óta egyre több nem brit állampolgár, továbbá színesbőrű brit számolt be őket ért agresszióról, támadásról.

    A skót nemzeti párt (SNP) képviselője a parlamentben a Brexit támogatóinak idegenellenes kampányát okolta az utóbbi idő ilyen bűneseteiért.

    Cikkünkben beszámoltunk arról, hogy néhány nap alatt 57 százalékkal nőtt a gyűlölet-bűncselekmények száma.

  • „Többféleképp” el lehet kerülni a britek kilépését az Európai Unióból, reménykedett John Kerry. Az Egyesült Államok „külügyminisztereként nem akarom őket ma kidobni. Szerintem ez egy hiba lenne” – mondta. Emellett úgy látta, a briteknek „fogalma sincs”, hogyan tárgyalják le a kilépést. (EUobserver)

  • Martonyi János volt fideszes külügyminiszternek fenntartásai voltak a népszavazás politikai és erkölcsi legitimitásával kapcsolatban, mert az egyik oldal, a bennmaradás visszafordítható, de a kilépés nem.

    A döntés miatt európai oldalon sehol nem tart drámai következményektől, és meglepődött a kormány becslésén, hogy a Brexit 0,3-0,4 százalékkal vetheti vissza a magyar GDP-t.

    Most mindenki reformot akar, de a probléma, hogy az irányok homlokegyenesen ellentétesek. Az a terv, hogy szűkebb körben újrakezdjék, „megszabadulva a szegény barbarikumtól”, öngyilkosság lenne. Egyébként is túlnyomórészt a nyugati tagállamokban voltak EU-ellenes népszavazási döntések, és most is általában náluk van szó kilépésről.

    A fiatalok mindenesetre szerinte kezdjenek el franciául és németül tanulni, javasolta a Brexiten egy üveg pezsgőt bukó Martonyi.

  • „A szerződésmódosításhoz ambivalens a viszonyom” – mondta Orbán Viktor. Érti, hogy éppen most nem időszerű, és átmenetileg ő is csatlakozik ehhez az állásponthoz. Később azonban érdemes lesz végiggondolni, hogy nincsenek-e változtatásra szoruló elemek ebben az unióban, vélekedett.

  • Nagy-Britannia magyarországi nagykövete szerint nincs mitől tartaniuk a szigetországban dolgozó magyaroknak a Brexittel kapcsolatban. Iain Lindsay szerint a Brexit után nem lesznek azonnali változások, amelyek más tagállamok ott élő polgárait érintenék. A kiválási folyamatra két év áll a szigetország rendelkezésére, de azt csak ősszel indítják majd meg, így mintegy két és fél évig semmilyen fordulat nem várható.

    Kiemelte, hogy a mintegy 55 ezer embert foglalkoztató magyarországi brit vállalkozások is folytatják tevékenységüket. 

    Iain Lindsay a Kossuth rádiónak adott interjújában arról is beszélt, hogy örült a szimpátiának, amelyet a magyar kormánytól kapott a Brexitről szóló népszavazás után.

  • „Egy jó szövetségesnek a helyét kell megtalálnunk már máshol, Magyarország külkapcsolati térképén” – válaszolta Orbán Viktor az EUrologus kérdésére, hogy mennyire érzi azt, hogy egy szövetségest vesztett el a brit miniszterelnök távozásával az Európai Tanácsból.

    „Az elmúlt időszakban minden egyes ügyben végig kitartottunk egymás mellett – magyarázta. – Kitartottunk jónéhányan, aztán a végén azt láttuk, hogy most már csak ketten maradtunk. Ezek az esetek a bajtársiasságot növelték.”

    Nagy-Britannia fontos NATO-tagországként is Magyarország szövetségese, de ezenkívül „egy olyan ország és egy olyan kormány,  aki úgy értette a gazdaságnak a logikáját, ahogy mi értjük.” Hogy adókat kell csökkenteni, támogatni kell a kis- és középvállalkozásokat, hogy az újraelosztás nem kerülhető el, de az arányokra figyelni kell. „Meg kell találnunk, hogy az új közegben mit jelent pontosan Nagy-Britannia elvesztése” – mondta a miniszterelnök.

  • Nem hiszem, hogy Európát terhelné felelősség a népszavazás eredményéért, vélekedett Orbán Viktor. A felelősség ezért a döntésért a brit népé, és a döntést száz százalékban tiszteletben tartjuk.

    Közép-európai vezetőként úgy látom, hogy nem tudtunk volna még több engedményt adni Nagy-Britanniának, így is többet adtunk, mint ami logikus lett volna.

    Ettől függetlenül Orbán szerint az Európai Uniónak hatékonyabban kell működnie, „a miniszterelnököknek is, engem is beleértve” – mondta.

  • A kedd esti megbeszélésekre alapozva Orbán Viktor azt mondta, hogy nem látszik esély arra, hogy az Egyesült Királyság nemzetei megvétózzák Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból.