Olivér
9 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Az EU szétverésének receptje

000 DV1885262
„Az EU megszünteti az államokat. Az EU tehetetlen a terrorizmus ellen. Az EU miatt veszítik el az emberek a munkájukat, csökkennek a bérek és emelkednek a lakbérek” – végignéztük, milyen lózungok vezettek a britek Európai Unióból való kilépéséhez, és ezek mennyire megalapozottak. Tegye el jól ezt a cikket, mert ugyanezekkel az érvekkel fog még találkozni, amikor több ország is elkezd kampányolni a kilépés mellett.

1. Az EU működése nem demokratikus és túlságosan bürokratikus

Régi érv az EU ellen a döntéshozatalban megfigyelhető demokratikus deficit. A közvetlenül választott Európai Parlament jogosítványai nem elég szélesek, a tényleges irányítás és döntéshozatal az uniós országok kormányai által alkotott Európai Unió Tanácsánál (röviden: Tanács) és az Európai Bizottságnál van.

A parlament meghatározó ügyekben nem önállóan dönt: az uniós jogszabályokat alapesetben az Európai Bizottságtól beérkező javaslatok alapján a Tanács az Európai Parlamenttel közösen vitatja meg és fogadja el. A Tanácsban egy-egy határozat elfogadásához elég a tagállamok 55 százalékának egyetértése, ha az együtt szavazók a lakosság 65 százalékát képviselik (ez az EU 506 millió lakosából nagyjából 329 milliót jelent, persze csak a brit kilépésig). Ezért egyes országok akár joggal is mondhatnák, hogy mások rájuk erőltetik akaratukat, amikor leszavazzák őket, mint ahogy a magyar kormány is panaszkodott a 120 ezres „migránskvótánál”. Azonban egyrészt ebbe az eljárásrendbe minden tagállam belement, amikor aláírta az uniós szerződéseket; másrészt pont azért kellett bevezetni a kettős többségi rendszert, mert korábban nagyon nehéz volt úgy bármiben dűlőre jutni, hogy csak teljes egyetértés esetén lehetett döntést hozni.

A kilépés melletti kampányban jól lehetett érvelni az EU örök bürokratikussága mellett is. Ez azonban nem nagyon lehet másképp egy 28 ország együttműködésén alapuló gigaszervezetnél. A legnagyobb baj talán az, hogy az EU bonyolult működését kevesen látják át, így mindig hatásosan lehet érvelni ellene. 

2. Az EU korlátozza az államok önrendelkezését 

Az EU tagországai részlegesen feladták, egész pontosan egyesítették szuverenitásukat, hogy néhány ügyben közös politikát folytassanak és közös döntéseket hozzanak. Mindezt azért teszik, hogy kihasználják az összefogásban és együttműködésben rejlő előnyöket. Ehhez közös szabályok kellenek, ha pedig ezeket valaki nem tartja be, abban az esetben a Magyarország által is jól ismert kötelezettségszegési eljárás indul. Ez első lépésben figyelmeztetést és egyeztetést jelent, végső soron azonban az Európai Bíróság kötelezhet egy tagállamot arra, hogy az uniós joggal össze nem egyeztethető szabályozását megváltoztassa. Az euroszkeptikusok ezt szokták a szuverenitás korlátozásának értelmezni.

Kétségtelen az is, hogy a németek és a franciák szeretnék a mostaninál is szorosabbra fűzni az integrációt. Ez azt jelentené, hogy a tagállamok azokon a területeken, ahol erre a közös külső kihívások (migráció, válságok), illetve a gazdasági és monetáris unió működtetése végett szükség van, adjanak fel még többet szuverenitásukból: legyenek közös szociális ellátások, közös adórendszer, közös hadsereg. A brit kampányban ezt úgy tálalták, hogy a brüsszeli eurokraták „még több pénzt és hatalmat akarnak elvenni” Nagy-Britanniától, miközben a britek eddig is kimaradtak egy csomó uniós kötelezettség teljesítéséből, és ígéretet kaptak arra, hogy ez a jövőben is így lesz, sőt, februárban további követeléseiket is teljesítették.

3. Törökök árasztják el Európát 

Az EU nemcsak az integrációt mélyítené el, de területileg is terjeszkedni akar, figyelmeztetett a brit kilépési kampány. Egyrészt azzal riogattak, hogy Törökország hamarosan beléphet, és 80 millió török árasztja el Európát. (Nem ismerős ez valahonnan? 23 millió román munkavállaló átjött Magyarországra?) A török belépés jelenleg teljesen valószínűtlen, ahogy az is, hogy az ország teljes lakossága hirtelen Nyugat-Európába költözne – márpedig a kampány konkrétan 80 milliós számmal riogatott.

4. Az EU nem képes kezelni a migrációt 

Migráció alatt ebben az esetben nemcsak az Afrikából vagy a szíriai polgárháború miatt Európába menekülőket kell érteni, hanem azt a közel kétmillió embert is, akik nagyrészt Dél-Európából és Közép-Kelet Európából mentek szerencsét próbálni Nagy-Britanniába (az utóbbi csoportról külön pontban még visszatérünk).

A kilépéspártiak azzal érveltek, hogy az unión belüli szabad mozgás és a határellenőrzések eltörlése a schengeni zónán belül nem képes kezelni a menekültválságot, vissza kell szerezni az ellenőrzést az államhatárok felett. Tették mindezt úgy, hogy a menekülthullám Európa azon részén leginkább Franciaországot terhelte. Mindenki emlékszik a Calais-nál kialakult tömegjelenetekre, miközben Nagy-Britanniába nem tud úgy begyalogolni több ezer menekült, mint Magyarországra vagy Ausztriába.

A kampánynak annyiban igaza volt, hogy a menekülthullám hatalmas kihívás elé állította az Európai Uniót: a szervezet nem volt képes gyorsan reagálni, csődöt mondott a közös uniós menekültpolitika, és a tagállamok többsége végül önálló lépésre szánta el magát határai lezárásával. Hosszas egyeztetések után sikerült tető alá hozni egy megegyezést Törökországgal az EU külső határainak védelméről, és ellenőrzött menekültkontingensek beengedéséről.

Másfelől ugyanakkor az erős uniós fellépés hiánya valahol pont annak a jele, hogy az EU nem igazán korlátozza az államok önrendelkezését, sőt, pont az egyes tagállamok önös érdekei miatt nem képes közös megoldásokat hozni. A fejetlenség egyik oka pont az, hogy nem „Brüsszel” dönt a kérdésben, hanem a 28 tagállam, amelyek közül sokak nem hajlandóak szembenézni a problémával és felvállalni a dolog költségeit. Az egyoldalú akciók, kerítésépítések csak áttolták a többiekre a problémát, miközben sokáig nem is nagyon kommunikáltak egymással, csak miután az EU leültette őket egy asztalhoz.

5. Az EU nem képes védekezni a terrorizmus ellen 

A kampányban a terrorizmusveszély kezelésével is érveltek, mondván: a kilépés után jobban ellenőrizhető lesz Nagy-Britannia. Ez két okból is kevéssé áll meg. Egyrészt Nagy-Britannia szigetország, így határait és a belépőket eleve jobban tudja ellenőrizni. Másrészt eddig sem volt tagja a belső határellenőrzést megszüntető schengeni rendszernek, azaz egy EU-s vagy egy EU-n kívüli országból érkező embert eddig is ellenőrizhetett a határain. Más kérdés, hogy a párizsi és brüsszeli merénylőkről is kiderült, hogy nem az országba beszivárgó bűnözőkről van szó, hanem Franciaországban vagy Belgiumban született uniós állampolgárokról.

Az európai iszlamista terrorizmus országokon átívelő hálózatokban működik. Ezek feltárása csak közös EU-s titkosszolgálati információcserével valósítható meg. Ebben kétségtelenül vannak problémák, de ez a tagállamokon múlik, mert a rendőrségeik és hírszerzési szolgálataik csak korlátozottan osztják meg egymással az információikat. A fegyvertartási és -kezelési szabályok közti különbségeket kihasználhatják a terroristák.

A kilépés után az Egyesült Királyság még rosszul is járhat. Nem férhetne ugyanis hozzá az Európai Bűnügyi Nyilvántartási Információs Rendszerhez (ECRIS), ezt ugyanis csak uniós országok használhatják. A határvédelem is gyengülhet, mert a franciáknál egyre több politikus felmondaná az egyezményt, amivel a britek a La Manche csatorna túlpartján is ellenőrzéseket tarthatnak.

6. Az EU közös kasszájába befizetett pénzt az egészségügyre lehetne fordítani

A kilépési kampány egyik fő érve volt, hogy Nagy-Britannia heti 350 millió fontot fizet be az uniós kasszába, amit az egészségügyre, iskolákra és lakásépítésre költhetnének ehelyett. Ez a szám abból a szempontból eleve félrevezető, hogy nem veszi figyelembe az EU-tól az Egyesült Királyságnak kifizetett összegeket: a nettó brit befizetés valójában kevesebb mint fele ennyi. A másik gond, hogy a brexit után órákkal visszakoztak a kilépéspártiak: azt mondják, nem tudják garantálni, hogy tényleg ennyivel többet fognak áldozni az egészségügyre.

Visszatérő euroszkeptikus érv az is, hogy az európai intézmények drágák, miközben nemzeti összehasonlításban ez nem igaz. Bár kelet-európai szemmel elképesztő pénzeket lehet keresni az EU-s intézményekben, nyugat-európai viszonylatban egyáltalán nem kiemelkedő az uniós bérezés. Konkrétan a költségvetés 6 százaléka megy a működésre, ennek fele a bérköltség. Nézhetjük ezt úgy is, hogy egy évben egy uniós polgár 8,5 euróval járul hozzá a brüsszeli bürokraták fizetéséhez. 

Az sem igaz, hogy az EU-büdzsé hatalmas lenne, és rettentő pénzeket szedne ki a tagállamok zsebéből. A teljes uniós költségvetés a 28 tagállam összes költésének 2 százalékát teszi ki. Hogy ezt mennyire hatékonyan használják fel, az egy másik kérdés, bár ebben sem alapvetően „Brüsszel” dönt, hanem a tagállamok és a parlament harcol meg a pénzért.

Persze vannak nyilvánvalóan pazarló dolgok, ilyen például a strasbourgi utazócirkusz. Még az európai parlamenti képviselők többsége is gyűlöli, hogy havonta egy hétre nagyjából 450 kilométerre kell menniük az összes fontos uniós intézménynek helyet adó Brüsszelből. Ez azonban nem pont nem Brüsszel, hanem a tagállamok közti alkuk eredménye. Senki nem tehet semmit a pazarló kötelezettség ellen, amíg a franciák nem engedik.

7. A beözönlő kelet-európaiak elveszik a munkát és lenyomják a béreket

Nagy-Britanniába rengeteg alacsonyan képzett melós érkezett a keleti tagállamokból a 2004-es bővítés óta. Az utóbbi években nagyjából 900 ezerben stabilizálódott az ott élő közép-kelet-európai uniós polgárok száma. Ők alacsonyabb bérért hajlandók dolgozni, amivel egyrészt kiszorítják a briteket a munkaerőpiacról, másrészt lenyomják a béreket a gazdaság egyes szektoraiban.

A bércsökkenés főleg az alacsonyan képzett munkaerőt igénylő szakmákban mutatható ki, bár a mértéke nem drámai, és nem kizárólag a bevándorlás okozza, hanem a konzervatív kormány megszorításai is hozzájárulnak. Azt nehéz megmondani, hogy hány brit veszítette el a munkáját a bevándorlás miatt. Már csak azért is, mert a britek közül 300 ezerrel többen léptek be a munkaerőpiacra az utóbbi két évben, mint ahány gazdasági migráns az országba érkezett. Ráadásul többen érkeztek az EU-n kívülről, mint az unióból. Közgazdászok szerint mindenesetre a gazdaság egészét nézve a bevándorlás kifejezetten jót tesz a brit gazdaságnak.

Ez egyébként nemcsak a briteknél merült fel, de a többi országban eddig nem okozott akkora felhördülést a keletről érkező munkaerő. A kiáramlás pedig csökkenőben van, mivel a keleti életszínvonal (a régió szerencsésebb országaiban legalábbis) a belépés óta sokat javult.

8. A kilépés kiegyensúlyozottabb munkaerő-piaci viszonyokat hozna

Ha az Egyesült Királyság szabadon válogathatna, hogy kiket enged be dolgozni és kiket nem, akkor csak olyanok jöhetnének, akikre tényleg szükség van. Nem kellene tehát beengedni a lengyelek, románok, magyarok hordáit, cserébe világszintű verseny indulhatna a brit munkahelyekért, és csak a legjobb munkaerő telepedhetne le. A bevándorlók száma pedig csökkenne.

Ez elméletben elég logikusnak tűnik, a gyakorlatban két nagy probléma van vele. Az egyik, hogy vajon mennyire lenne rugalmas egy ilyen rendszer, és mennyire tudna gyorsan reagálni a munkaerőpiac keresleti oldalának változásaira a kínálati oldal? A másik, ennél jelentősebb gond, hogy még az ezzel kampányolók is kezdik elismerni: ha fenn akarják tartani a gazdasági növekedést, akkor a kilépés után sem csökkenthetik számottevően a gazdasági bevándorlást. Az uniós közös munkaerőpiac valóban sok feszültséget és problémát szül, és rövid távon messze nem sikerült egyensúlyi helyzetet teremteni. Azonban ennek az összgazdasági hatása a nyugati tagállamokban relatíve csekély, ennél hosszabb távon nagyobb gond az elvándorlás a keletieknek.

9. A bevándorlók a szociális rendszeren élősködnek

Egy, szintén a bevándorláshoz kapcsolódó érv, hogy a jelentős szintű gazdasági migráció túl nagy nyomás alá helyezi a brit egészségügyi és szociális ellátórendszert. Sőt, egyes vélemények szerint sokan kifejezetten élősködnek a rendszeren. Ide tartozik még a lakhatás kérdése: a bevándorlás lakáshiányt szül, és felhajtja az ingatlanok bérleti árait. Sőt, a vádak szerint még a szociális bérlakásokat is elveszik a britektől az EU-s betelepülők.

A számok ugyanakkor azt mutatják, hogy a bevándorlók valamennyivel többet fizetnek be a brit államkasszába, mint amennyit kivesznek belőle, és kevesen laknak közülük szociális bérlakásban. A lakhatásra gyakorolt hatás tekintetében összességében vegyes a kép: egyes helyeken valóban növeli a bevándorlás a bérleti díjakat, de olyan területi is van, ahol csökkenti.

Ez az érv is előkerül több országban, de egészségügyi és szociális rendszere válogatja, hogy mennyire kihasználhatók. Viszont az utóbbi két érv együtt biztos nem áll meg: vagy a munkát veszik el, vagy a szociális rendszeren élősködnek, de a kettőt együtt nem lehet. Arról nem is beszélve, hogy orvosból is rengeteg megy nyugatra keletről, tehát végső soron a nyugati egészségügyi rendszerek működtetéséhez is elengedhetetlen az unión belüli migráció.

A teljes képhez pedig az is hozzátartozik, hogy a munkaerő szabad áramlása esetén elengedhetetlen a szociális és egészségügyi rendszerek összehangolása. Hiszen például elég igazságtalan lenne, ha valaki évtizedeken át adózna a munkája után Londonban, majd Magyarországra hazatérve nem kapna nyugdíjat a befizetett járulék után.

10. Az EU nem képes kezelni az eurózóna válságát

A görög példa bizonyította, hogy az euró egy elfuserált projekt: nem lehet sok, gazdaságilag nagyon különböző országra egyetlen egy monetáris modellt alkalmazni. Az EU ennek ellenére láthatóan nem hajlandó feladni a valutauniót, és mindent megtesz, hogy megmentse azt. Ehhez pedig több integrációt akar – áll a kampányszövegben.

Ebben idáig elég sok igazság van. Azonban a kilépési kampány szerint mindez veszélyezteti az Egyesült Királyságot és a fontot is. Hiába kapott ez alól egyszer opt-outot, majd idén hiába erősítették meg pénzügyi különutasságát, a kampány azt állítja: akaratán kívül mégis berángatnák az országot az eurózónába, ha EU-tag maradna.

Ettől függetlenül az euró sok valós feszültség forrása, és az biztos, hogy valamit ki kell találni, ha tovább akarják működtetni. Közgazdászok eleve szkeptikusak az egész európai monetáris rendszerrel szemben, de a franciák és a németek be akarják foltozni. Kérdés, hogy hogyan fog sikerülni a közös európai gazdaságpolitikák létrehozása, mert ez elég sok gazdasági-politikai csapdát tartogat.

11. Az EU-s szabályok visszafogják a vállalkozásokat, emelik a cégek költségeit

A kilépéspárti állítások szerint az EU-s előírások betartása milliókba kerül a kis családi cégeknek, nemzetgazdasági szinten pedig milliárdokat emészt fel. Ráadásul ezek miatt az iskolák és kórházak is drágábbak. Az Open Europe euroszekptikus agytröszt szerint tavaly egészen pontosan 33 milliárd fontba került a legkomplikáltabb uniós szabályoknak való megfelelés, ami a brit gazdaság 1,8 százaléka.

Viszont az is kiderül az összesítésből, hogy a „legdrágább” EU-s rendelkezések javarészt munkajogi és környezetvédelmi szabályozások. Tehát a dolgozókkal kellene kitolni vagy a környezetet kellene jobban szennyezni ahhoz, hogy olcsóbb legyen a vállalkozásoknak. Az EU-s szabályozások uniószerte szoktak nevetség tárgyává válni, de a valóság általában az, hogy messze nem olyan haszontalanok, mint amilyennek elsőre tűnhetnek. Ráadásul a brit piac jelenleg messze kevésbé szabályozott, mint egy átlagos fejlett országé.

12. Az EU-s közös piac protekcionista, emiatt nem lehet elég jól kereskedni a harmadik világgal

A kereskedelem uniós kompetencia, így London nem tud önállóan kereskedelmi szerződéseket kötni EU-n kívüli országokkal. A kilépési kampány szerint ez sokat árt a brit gazdaságnak, mert más EU-s országok túlságosan is védeni akarják a saját piacaikat egyes szektorokban, és ezért miattuk nem lehet elég jó üzleteket kötni a külvilággal.

Ha kilépnek, előnyösebb szerződéseket köthetnének gyorsan fejlődő ázsiai országokkal vagy a Brit Nemzetközösség tagjaival – szól az érv. Az érem másik oldala, hogy az EU jóval nagyobb piac, mint Nagy-Britannia, és egységben erősebben tudja képviselni érdekeit harmadik országokkal szemben. Nehéz elképzelni, hogy London vagy bármely más tagállam képes lenne akkora engedményeket kicsikarni, mint az EU egésze.

13. Nincs szükségünk bábáskodásra!

A Vote Leave kampány azt is hangoztatta: az Egyesült Királyság éppen elég nagy és erős, hogy elnavigáljon a világban, és nincs szüksége az EU-s bábáskodásra. A briteké a világ 5. legnagyobb gazdasága, 4. legnagyobb hadserege, tagjai az ENSZ Biztonsági Tanácsának és a NATO-nak, a világ egyik legjobb hírszerzésével bírnak, és ott van a világ tíz legjobb egyeteméből négy. Képesek tehát megállni a saját két lábukon a világban. Sőt: az EU nélkül önálló világhatalom lehetnének.

Ami egyfelől igaz: Nagy-Britannia akár nagyon jól elboldogulhat az EU nélkül is. Azonban a birodalmi romantikát kicsit árnyalja, hogy annak idején részben pont azért léptek be az EU-ba, mert gyarmatbirodalmuk szétesett, és egész egyszerűen megszűntek önálló világhatalom lenni, maradtak hát európai középhatalomnak.

Az euroszkeptikusok sok másik helyen is azt hangoztatják, hogy önállóan visszaállíthatnák a nemzet régi fényét, és újra felvirágozhatnának  országukat. A valóság azonban az, hogy Európa országai a mai világban az Egyesült Államok, Kína és a feltörekvő India mellett, Oroszország árnyékában csak egységesen tudnak beleszólni a világ alakulásába, egyenként ehhez még a legnagyobbak is gyengék közülük.