Timót, Xénia
-6 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Új elnökválasztást kell kiírni Ausztriában

2016.07.01. 12:11
Meg kell ismételni az osztrák elnökválasztás második fordulóját, vagyis legkorábban ősszel újra összecsap a győztes zöld Alexander Van der Bellen, illetve a szélsőjobbos Norbert Hofer. Májusban csupán 30 ezer szavazat volt a különbség, de sok volt a szabálytalanság a szavazatszámláláskor.

A szavazatszámlálás körüli szabálytalanságok miatt meg kell ismételni az osztrák elnökválasztást, döntött az osztrák alkotmánybíróság pénteken – közölte az AP hírügynökség.

Az elnökválasztás eredménye nagyon szoros volt. A levélben leadott szavazatok nélkül még a radikális szabadságpárti (FPÖ) Norbert Hofer vezetett a második fordulóban, azonban a Zöldek által támogatott, Európa-párti Alexander Van der Bellennek a levélszavazatokkal sikerült megfordítania az állást, és 0,6 százalékpontos különbséggel ő győzött.

A 72 éves Van der Bellen előnye végül 30 026 szavazat lett.  4 643 154-en szavaztak összesen, a részvételi arány így az első fordulónál négy százalékkal magasabb, 72,7 százalékos volt.  Ezt a győzelmet érvénytelenítette most az osztrák alkotmánybíróság. 

Az alkotmánybírók most helybenhagyták az elnökválasztás érvényességét kétségbe vonó szabadságpárti beadványt, amely a szavazatszámlálás során elkövetett szabálytalanságokra hivatkozott. Így Van der Bellen nem teheti le a hivatalos elnöki esküt.

Nem kell teljesen elölről kezdeni az egész szavazást, csak a második fordulót kell megismételni  Norbert Hofer és Alexander Van der Bellen között. Ezt legkorábban szeptember közepén tarthatják meg – írta a Kurier osztrák lap.

Az első fordulót a szélsőjobbos nyerte

Hatalmas érdeklődés kísérte tavasszal az osztrák elnökválasztást, ugyanis az első fordulót simán megnyerte Norbert Hofer, és a Zöldek jelöltje végzett a második helyen.  1945 óta nem fordult elő, hogy olyan elnöke legyen Ausztriának, aki sem az Osztrák Néppárthoz (ÖVP), sem az Osztrák Szociáldemokratákhoz (SPÖ) nem köthető.  A fennálló politikai keretek repedésének mélységét jelzi az is, hogy a harmadik helyet egy  független jelölt szerezte meg.

Hofer ráadásul az első fordulóban  mind a hét tartományt megnyerte, és szinte az összes körzetet Bécs, Graz, Linz, Innsbruck és Feldkirch kivételével, ahol a Zöldek voltak a befutók. A párt ráadásul ezt magas, 70 százalékos részvétel mellett érte el. Ezután Európa-szerte azt figyelték, hogy sikerül-e a menekültellenes szólamokkal kampányoló jelöltnek legyőznie a menekültpárti ellenfelét – ennek általános üzenete is van a kontinensen. 

A második fordulót a levélszavazatok, vagyis a külföldön szavazók voksai nélkül Hofer nyerte, majd Van der Bellen nagy nehezen fordított. Ősszel viszont újra összecsapnak.