Allah akbar és bumm, kiabálta a repülőn, tíz hétre lecsukták

2016.07.04. 14:47

Jobb poént is kitalálhatott volna a 38 éves Shehraz Sarwar, aki az Emirates légitársaság Dubajból Birminghambe tartó, 347 utast szállító járatán az erős turbulencia közepette elkezdte üvölteni, hogy allah akbar, majd a repülő földet érésekor egy nagy bumm kiáltással hozza a frászt utastársaira – írja a Telegraph.


A beszámolók szerint többen sírva fakadtak. Az egyik utas, amikor kiderült, hogy Sarwar csak poénkodott, meg akarta verni a férfit, de a gép személyzete végül lenyugtatta és visszaparancsolta az ideges utast a helyére. Az egyik légiutas-kísérő  elmondta: 14 éve dolgozik a repülőgépeken, és megítélése szerint az egyik legvadabb turbulencia közepette szálltak épp le, amit valaha tapasztalt munkája során, így az utasok is eleve meg voltak rémülve. 

Sarwar ügyvédje azzal védekezett, hogy védence nem volt tudatában annak, hogy imádkozásával megrémiszti az embereket, mert ő maga is rémült volt. A „bumm” szó kiabálására viszont azt mondja, hogy nem tudja miért kiabálta, és védence nagyon sajnálja, hogy megijesztette utastársait.

Az ilyen poénokat nem szokták díjazás nélkül hagyni. A reptéri rendőrség földet érés után letartóztatta a férfit, majd a bíróság tíz hét börtönbüntetést szabott ki rá, további 12 hónapig pedig felügyelet alatt lesz. 



  • Hírek
  • Hírek