Gusztáv
-8 °C
-1 °C

Igazságosabb Egyesült Királyságot ígért az új brit miniszterelnök

2016.07.13. 19:28

"Nem volt könnyű az idáig vezető út, és persze voltak rossz döntéseink, de azt gondolom, hogy az országunk ma sokkal erősebb" - mondta David Cameron szerdán a Downing Streeten, miután utoljára vett részt kormányfőként a brit parlament alsóházának ülésén, írja a BBC.

Cameron azt mondta, az Egyesült Királyság miniszterelnökének lenni az "egyik legnagyobb megtiszteltetés" volt, ami életében érte. A beszéd megtartása után Cameron a Buckingham Palace-be indult, hogy formálisan is benyújtsa a lemondását a királynőnek.

"A politikus szeretnek a részletekről beszélni, de ami valójában számít, az az, hogy mi történik az emberekkel" - mondta Cameron, majd a foglalkoztatás bővülésével, a brit egészségüggyel, és a honvédelemmel kapcsolatos sikereket részletezte (a teljes beszédet ide kattintva olvashatja el angolul).

May egységes Egyesül Királyságot szeretne

Cameron utódja Theresa May eddigi brit belügyminiszter lesz, aki Nagy-Britannia történetének második női miniszterelnökeként veszi át a kormányzást – róla ebben a portrécikkünkben írtunk bővebben. Cameron beszédében May-t is megemlítette, sok sikert kívánt neki, és azt mondta, reméli, hogy "erős és stabil" vezetője lesz az országnak.

May a Downing Streeten tartott beszédében elmondta, hogy a királynő felkérte kormányalakításra, amit ő el is fogadott. Azt mondta, David Cameron modern és jó miniszterelnöke volt az országnak. Cameron stabilizálta a gazdaságot, de a legtöbbet a társadalmi igazságosságért tette. May elmondta, hogy Cameron egy egységes nemzet kormányát irányította, és neki is ugyanez a célja, írja a Guardian.

A pártja teljes neve Konzervatív és Unionista Párt, és ebből az unionista szó nagyon fontos neki - mondta, kiemelve hogy a szó az Egyesült Királyságot alkotó országok, és az országokban élő állampolgárok egységét is jelenti egyszerre, attól függetlenül, hogy kikről van szó. Ezért az a célja, hogy harcoljon a társadalmi igazságosságért. Azt is mondta, hogy a kormánya nem egy privilegizált réteg érdekeit fogja érvényesíteni, hanem arra fog törekedni, hogy az embereknek nagyobb beleszólása legyen a saját sorsuk alakításába.

Johnson lesz a külügyminiszter

Theresa May azt is bejelentette, hogy a brexit kampány egyik fő arcának számító, volt londoni polgármester, Boris Johnson lesz az új kormány külügyminisztere. Johnson Philip Hammondot váltja a külügyminiszteri poszton. Hammond George Osborne utódja lesz pénzügyminiszterként az új kormányban, írja a BBC.

Nem Johnson lesz azonban a brit EU-tagság megszüntetéséről Brüsszellel és az uniós társállamokkal folytatandó majdani tárgyalási folyamat egyszemélyi felelőse. Theresa May szerda este bejelentette, hogy kormányán belül külön Brexit-minisztérium jön létre, amelyet a Konzervatív Párt egyik veterán politikusa, David Davis vezet miniszteri rangban, írja az MTI.

Davis az 1990-es években, John Major konzervatív kormányában EU-ügyekkel foglalkozó államtitkár volt, majd a Konzervatív Párt ellenzéki időszakában az árnyékkormány belügyminiszter-jelölti tisztségét töltötte be. Theresa May eddigi posztjára, a belügyminisztérium élére Amber Rudd eddigi energiaügyi miniszter került.

Michael Fallon védelmi miniszter megtartotta e tisztségét az új brit kormányban is. Liam Fox korábbi védelmi miniszter a nemzetközi kereskedelmi minisztériumot vezeti.

Theresa May miniszterelnök kormányában a legnagyobb jelentőségű tárcák élére mindezek alapján egyenlő arányban kerültek EU-párti, illetve Brexit-támogató politikusok. Az előbbiek közé tartozik Philip Hammond, Michael Fallon és Amber Rudd, az utóbbi csoportba Boris Johnson, David Davis és Liam Fox.