Dömötör
-1 °C
14 °C

Barbár és gyáva terrortámadásról beszélnek a világ vezetői

2016.07.15. 06:29 Módosítva: 2016.07.15. 08:22

Folyamatosan reagálnak a világ vezető politikusai és szervezetei a nizzai terrorcselekményre, amelyben a péntek reggeli adatok alapján 80-an haltak meg.

Obama elítélte a terrorcselekményt

Barack Obama amerikai elnök terrorcselekménynek minősítette a több mint 70 emberéletet követelő nizzai tömeges gázolást csütörtök esti közleményében. Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács közleményben hozta nyilvánosságra, hogy Obama elnököt azonnal tájékoztatták a Nizzában történtekről, este pedig maga a Fehér Ház adott ki közleményt. 

Ebben Obama elnök terrorcselekménynek nevezte és "a leghatározottabban elítélte" a nizzai tömeges gázolást, az amerikai nép nevében is együttérzéséről biztosította a francia elnököt, valamint a francia nemzetet. A sebesült túlélőknek gyors felépülést kívánt. A közleményben leszögezte azt is, hogy az Egyesült Államok minden szükséges segítséget megad a nyomozáshoz. "Szolidaritásunkkal és partnerségünkkel legrégebbi szövetségesünk, Franciaország mellett állunk" - olvasható a kommünikében. 

A Fehér Ház közleménye utal arra is, hogy csütörtökön este a Nemzetbiztonsági Tanács áttekinti a terrorcselekménynek tekintett történéseket és az ennek következtében Franciaországban várhatóan kialakuló helyzetet. François Hollande francia elnök a péntek hajnali beszédében szintén terrortámadásnak nevezte a nizzai tömeges gázolást.

Trump elhalasztja a nagy bejelentését

Közleményt adott ki Donald Trump is. A republikánusok várható elnökjelöltje döbbenetének adott hangot, és szintén együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóival. Bejelentette, hogy a terrorakció miatt elhalasztja péntek délelőttre ígért bejelentését arról, hogy kit választ alelnökjelöltjének.

Medvegyev erő alkalmazására szólított fel

Egységre és erő alkalmazására szólított fel pénteken az orosz kormányfő. Dmitrij Medvegyev a Mongóliában zajló Ázsia-Európa csúcstalálkozón  úgy fogalmazott, "a terroristák és támogatóik csak az erőből értenek, ezért kötelességünk is alkalmazni". 

Az orosz kormányfő részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Rendkívül szomorúnak nevezte a történteket, és sajnálatát fejezte ki miattuk. "Muszáj közös választ találnunk ezekre a kihívásokra, szolidaritást kell mutatnunk, és be kell vetnünk a rendelkezésünkre álló összes eszközt, hogy harcoljunk a terrorizmus ellen" - jelentette ki. A terrorizmus nem ismer határokat, fenyegetést jelent nemcsak Európa, hanem Ázsia számára is - mondta az ulánbátori csúcsértekezleten.

Az orosz külügyminisztérium szóvivője a Facebookon úgy fogalmazott, hogy a nizzai támadás valósággá vált thriller. "Nem hibrid, hanem valódi veszélyek ellen kell harcolni" - utalt ezzel arra, hogy Oroszországot több állam azzal vádolja, hibrid hadviselést folytat, például a Krímben.

Merkel a franciák mellett

A szabad világ elleni támadásnak minősítette a nizzai tömeges gázolást a német államfő. A hivatalos látogatáson Chilében tartózkodó Joachim Gauck hivatala útján tudatta, hogy François Hollande francia elnöknek részvétnyilvánító táviratot küldött, amelyben kiemelte, hogy július 14., a francia nemzeti ünnep napja a francia forradalom eszméinek ünnepe, és ezek az eszmék "a mi értékeink is". "Ezért egy támadás Franciaország ellen az egész szabad világ elleni támadás" - hangsúlyozta a német szövetségi elnök.

Kifejezte részvétét az áldozatok hozzátartozóinak Angela Merkel kancellár is, aki a mongóliai Ulánbátorban, az Ázsia-Európa csúcstalálkozó (ASEM) helyszínén német hírportálok beszámolói szerint újságíróknak nyilatkozva kiemelte, hogy "Németország kiáll Franciaország mellett a terrorizmus ellen folytatott harcban".

Előzőleg Steffen Seibert kormányszóvivő egy Twitter-üzenetben azt írta, hogy "alig lehet szavakba foglalni a nizzai támadás miatt érzett megdöbbenést", és a németek együttéreznek "francia barátainkkal". A német külügyminisztérium közölte, hogy egyelőre nem tudni német áldozatokról vagy sérültekről.

Sokkolta az új brit külügyminisztert

Boris Johnson brit külügyminiszter a Twitteren reagált a támadásra, és jelezte, hogy sokkolta és elkeserítette az eset.

Legmélyebb részvétét fejezte ki a magyar államfő és a kormány

A magyar kormány legmélyebb részvétét és együttérzését fejezte ki Franciaország népének és kormányának a nizzai terrortámadás miatt a kormányszóvivő az M1 péntek reggeli műsorában. Kovács Zoltán azt mondta, követik az eseményeket, és minden fórumon tájékoztatást adnak "erről a borzalmas, barbár cselekedetről és következményeiről".

Mély megrendüléssel fogadtam a tragikus hírt a tegnap este Nizza városában elkövetett kegyetlen terrorista támadásról, írta részvéttáviratában Áder János magyar államfő. "Engedje meg, hogy Magyarország népe és a magam nevében ezúton fejezzem ki őszinte részvétünket az áldozatok rokonainak és hozzátartozóinak. A megpróbáltatásnak ezekben a nehéz óráiban őszintén együtt érzünk mindnyájukkal, és szívből osztozunk nagy fájdalmukban. A brutális merénylet sebesültjeinek mielőbbi teljes felgyógyulást kívánunk"- írta a magyar köztársasági elnök François Hollande-nak.

Tusk: az EU Franciaország mellett áll a terrorellenes harcban

Az Európai Unió a francia kormány mellett áll az erőszak és a terrorizmus elleni küzdelmében - mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke péntek hajnalban. A Mongóliában tartózkodó uniós tisztségviselő újságírók előtt beszélve kiemelte, hogy "szomorú ez a nap Franciaország és egész Európa számára". 

Különösen méltatlannak nevezte, hogy a támadást azon a napon követték el, amelyen a franciák a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméit ünnepelték. Donald Tusk együttérzését fejezte ki az áldozatokkal, illetve hozzátartozóikkal és a francia lakossággal, a kormányt pedig az unió támogatásáról biztosította.

Elítélte a tömeges gázolást Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is.

ENSZ BT: Barbár és gyáva terrortámadás

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken "barbár és gyáva terrortámadásnak" minősítette a nizzai tömeges gázolást, és határozottan elítélte azt. A testület 15 tagországa közös nyilatkozatot adott ki a francia tengerparton elkövetett támadásról, amelynek legalább 80 halálos áldozata volt.

A BT teljes együttérzéséről és részvétéről biztosította az áldozatok hozzátartozóit és a francia kormányt. A testület tagjai megállapították: a terrorizmus az egyik legkomolyabb fenyegetést jelenti a világ békéjére és biztonságára. A terrorcselekmények bűntettnek számítanak, bármilyen cél is vezérelje elkövetőit - tették hozzá.

Ezen a napon ünnepelni kellett volna

„Ferenc pápa részvétét és együttérzését fejezi ki az áldozatoknak és az egész francia népnek a támadás miatt, amely egy olyan napon történt, amelynek ünnepnapnak kellett volna lennie” – nyilvánította ki együttérzését a Vatikán francia nyelvű levelében.

Federico Lombardi pápai szóvivő elmondta, mélységesen elítélik a merényletet. Aggasztónak nevezte a terrortámadást.

A kínai kormányfő elítélte a terror minden formáját

A terrorizmus minden formáját elítélte Li Ko-csiang kínai kormányfő és együttérzését fejezte ki a nizzai teherautós tömeggyilkosság áldozatai hozzátartozóinak pénteken Ulánbátorban, az Ázsia-Európa csúcstalálkozó (ASEM) színhelyén. A csütörtök éjszakai franciaországi támadásban, amelynek legkevesebb 80 halottja és több tucat sérültje van, az eddigi hírek szerint két kínai állampolgár sérült meg.

Sajtójelentések szerint az ASEM-csúcstalálkozó megnyitóját a tömeges gázolással kapcsolatos részvétet és felháborodást kifejező megnyilatkozások uralták. Az eurázsiai együttműködés fórumán egyperces csenddel emlékeztek a nizzai áldozatokra.

A lengyel belügyminiszter megtalálta a terrortámadás felőlését

A legkevésbé együttérző nyilatkozatot Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter tette, aki megmagyarázta, hogy Lengyelországban miért nem kell terrortámadásra készülni:

A nizzai terrortámadás több évnyi multikulti politizálás és a politikai korrektség következménye. Ez ide vezet.

– idézi a Wyborcza, a Polsat tévének adott nyilatkozatát. Blazsczak elmondta, a dolgokat nevükön kell nevezni, nem szabad PC-nyelven beszélni. Értelmetlen szolidaritási felvonulások helyett meg kell védeni az embereket. Szerinte pedig az EU diplomáciai vezetői hibáznak, amikor könnyeikkel küzködnek, ahogy azt Frederica Mogherini tette: mert a migráció támogatásával veszélynek teszik ki az európaikat. Szerencsére viszont ez Lengyelországban nem történhet, mert a kormányzó Törvény és Igazság Párt kiáll a menedékkérők befogadása ellen.