Befuccsolt a puccs Törökországban, Erdogan maradt az elnök

Katonai puccs van Törökországban

Vége
GettyImages-576524176
Mészáros Tamás
Rovó Attila
Szabó Dániel
2016.07.16. 01:18

  • Péntek este tízkor a hadsereg megszállta Ankara és Isztambul stratégiai pontjait, és közölte, hogy átvette a hatalmat, szükségállapotot, kijárási tilalmat rendeltek el.
  • Először a miniszterelnök nyilatkozta, hogy egy sikertelen hatalomátvételi kísérlet történik, amit nem is kellene puccsnak nevezni, aztán a tenger mellett nyaraló Erdogan elnök jelentkezett be Facetime-on, hogy elmondja, a hadseregen belüli kisebbség műve az egész, akik le lesznek győzve.
  • Éjszaka több összecsapás is volt stratégiai fontosságú helyszíneken, például rendőrségnél, az állami tévénél. A parlamentnél három nagy robbanás volt. Lelőttek egy puccsista helikoptert is.
  • A harcoknak eddig legalább 48 halottja van, 100 fölött a sérültek száma, 120 puccsistát letartóztattak.
  • Erdogan éjjel Isztambulba utazott, és Isten ajándékának nevezte a puccsot, mert most megtisztíthatja a katonaságot.
  • Ha Ön vagy családtagja Törökországban tartózkodik, akkor a következő elérhetőségeken kérheti a magyar konzuli szolgálat segítségét: Isztambulban a +90-212-317-9214, a +90-212317 9215, vagy a +90-533-375-8715 telefonszámokat, Ankarában a +90-312-442-2275 vagy a +90-533-699-3694 számot hívja.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az Egyesült Államok elnöke a demokratikusan megválasztott török kormány melletti kiállást sürgeti.

    Obama John Kerry külügyminiszterrel konzultálva jutott arra, hogy Erdoğan elnököt támogassa. Az amerikai elnök arra szólította fel a feleket, hogy kerüljék a vérontást és mutassanak önmérsékletet.

  • Egy török vadászgép lelőtt egy puccsisták által használt katonai helikoptert, közölte az NTV helyi televízió.

  • Ahmet Davutoğlu volt török miniszterelnök elítélte a hadsereg péntek esti puccskísérletét. Az al-Jazeera katari hírtévének elmondta, hogy szerinte Törökországnak egy legitim, demokratikus módon megválasztott kormány van.

    Davutoğlu arról beszélt, hogy reggelre véget érhet a puccskísérlet, és a kormány a helyén marad.

  • A török állami hírügynökség szerint 17 rendőr halt meg a puccsban. Emlékeztetőül: a katonák a puccsisták, a rendőrök ellenük vannak.  (Frissítés: korábban írtuk, hogy a katonák rendőrségi bázisokat is támadnak. Egy ilyen támadásban halt meg a 17 rendőr)

  • Az egész város kimegy Erdogan elé a reptérre

    – közölte velünk Attila nevű helyi, török származású olvasónk. Az emberek úgy tudják, hogy a török elnök nem a fővárosba repül, hanem Isztambulba, a támogatói pedig elé mennek.

  • Tüzet nyitottak török katonák szombatra virradóra olyan civilekre, akik a hadsereg által megkísérelt hatalomátvétel elleni tiltakozásul megpróbáltak átkelni az isztambuli Boszporusz tengerszoros feletti hídon, többen megsebesültek - jelentette az AP hírügynökség.

  • Törökországi forrásaink szerint a legnagyobb kikötővárosban, Izmirben nyugodt a helyzet. Azonban ott a lakossag hagyományosan szekuláris, így inkább a katonaság ideológiai vonalához áll közel.

    Gaziantepben, amely az ország déli részén, a szír határ mellett fekszik, helikopterek köröznek a város felett. A forrásunk szerint azt nem tudni, hogy a kormány vagy a katonaság mellett vannak a gépek.

  • Ankara kellős közepén lakom, az erkélyem pont a minisztériumokra néz, írja olvasónk, Dániel.

    "Pár órája elkezdtek F16-osok repkedni. Pár perc leforgása alatt már puccsról beszéltek. Egy nagy robbanás volt, a rendőskapitányságot felrobbantották. Lövések folyamatosan, helikopterről is lőttek.

    De az egész kamunak tűnik. A gépek direkt hangrobbanást okoznak, mintha pánikot akarnának kelteni. Több ember van az utcán, mint katona. Kicsit úgy tűnik, mintha ez nem a hadsereg műve lenne, sokkal inkább mintha valaki le akarná járatni őket.

    I call bullshit" - értékel Dániel.

  • Legalábbis a Hürriyet isztambuli és ankarai katonai forrásokra hivatkozva erről ír. Állítólag a puccs végén ő vehetné át az elnöki posztot.

  • Vállvetve a puccs ellen - skandálják az utcákon az erdoganista tüntetők. Erdogan korábban az utcára hívta a híveit, úgy tűnik, eredményesen.

    Ez a török népről szól, nem Erdoganról. Teljesen békés mindenki, de az emberek idegesek.

    – számolt be Kocka Attila, Isztambulban élő olvasónk, aki azt is közölte velünk, hogy a városban az emberek az utcán vannak és a puccs ellen tüntetnek. Elmondta, hogy az emberek békét szeretnének.

    Ő úgy értesült, hogy a puccs nem a legfelsőbb katonai szintről indult, alacsonyabb rangú tisztek kezdeményezték.

    A városban hallható lövésekről elmondta, hogy ő nem tapasztalta azt, hogy az emberekre lőttek volna, úgy sejti csak a levegőbe leadott figyelmeztető sorozatok lehettek. Se a rendőrök, se a katonák nem harcolnak egymással.

  • Legalábbis tévés felvételek szerint tele vannak az utcák Isztambulban, hatalmas tömegek vannak kint.

  • Nagyvonalakban és leegyszerűsítve így lehetne jellemezni a török belpolitikai-társadalmi helyzetet:

    • Recep Tayyip Erdogan elnök és pártja, az Igazság és Fejlődés (AKP) jellemzően a vidéki, konzervatívabb rétegek támogatását élvezi.
    • Ezzel szemben a városi, nyugatosabb, szekuláris és liberális népesség ki nem állhatja a keménykezű, autokratának tartott Erdogant és konzervatív, iszlamistába hajló nézeteit.
    • Erdogan szeretne elnöki rendszert bevezetni, hogy méginkább kezében összpontosítsa a hatalmat, de ehhez nem tud elég támogatást szerezni, mert ehhez alkotmánymódosítás, ahhoz meg kétharmados többség kellene.
    • Márpedig a tavaly júniusi választásokon csak a képviselői helyek 41 százalékát kapta meg az AKP.
    • A rossz nyelvek szerint Erdogan ezért aztán összerúgta a port a kurdokkal, és újraélesztette az ország délnyugati részén a békefolyamat néhány évvel ezelőtti megindításáig folyt polgárháborút.
    • Így akarta növelni népszerűségét, arra hivatkozva, hogy csak ő védheti meg a nemzetet a nagy veszélytől.
    • Emellett pedig keményen fellépett a vele szemben kritikus média, valamint az utána és körei után szaglászó, szerinte Fethullah Gülen hitszónok hálózatához tartozó ügyészek és rendőrök ellen.
    • A második választáson már 49,5 százalékot szerzett az AKP. Bármennyire is autokratikus Erdogan, ez táborát nem zavarja, egy jelentős tömeg pedig erős vezetőt akar a biztonsági kihívások fényében.
    • Vélhetően a hadsereg azért avatkozott be, hogy megakadályozza Erdogant az elnöki rendszer kiépítésében és az ország jobbra tolásában.
  • A puccs a szélesebb néptömegek által nem támogatott, a hatalom megragadására irányuló tevékenység, többnyire fizikai erőszak alkalmazásával, katonai erőt is alkalmaz. Az irányító hatalmat egy szűk csoport ragadja magához a törvényes formák és a többség akaratának mellőzésével. (Innen loptam.)

  • A NATO 1949-es alapítóirataiban foglaltak szerint a szövetségnek nincs felhatalmazás arra, hogy beleszóljon egy tagállam belügyeibe, még akkor sem, ha a hadsereg katonai puccsot hajt végre. Csak az országokat kívülről veszély esetén érvényes az az elv, hogy bármelyik állam megtámadása az egész szövetség megtámadásával ér fel.

    Éppen ezért a NATO nem foglal állást a most zajló konfliktusban. Az eddigi megkeresésekre sem reagáltak a törökországi puccskísérlet kapcsán, írja az AP.

  • Az elnök az NTV-nek telefonon azt mondta, személyesen ellene nem intézett senki támadást, írja a Hürriyet.

  • A Boszporusz-hídnál tűzharc kezdődött a rohamrendőrök és a hadsereg erői között. Péter nevű olvasónk úgy tudja, hogy az összecsapás az ázsiai oldalon kezdődött. A török híradások szerint hárman megsérültek a lövöldözésben.

  • Erről számolt be a Reuters hírügynökség.

    Isztambulban a rohamrendőrség harcol a katonákkal.

  • Most épp az AP hírügynökség írta, hogy rendőrségi központokra támadtak helikopterek.

  • A Reuters szemtanúkra hivatkozva azt írta, a tankok tüzet nyitottak a török parlament épületénél, miközben az isztambuli reptéren is lövéseket hallottak.

  • Televíziós felvételek szerint emberek megmásztak egy Isztambulban járőröző tankot, és megverték az azon álló katonát.

    De olyan képek is érkeztek, amelyeken úgy tűnik, a tömeg egy része örül a történteknek, zászlókat lenget és ünnepel.

    A Taksim téren rengetegen gyűltek össze, az emberek skandálnak, de nem egyértelmű, kivel vannak.

    A felvételeken eddig leginkább fejetlenség és tanácstalanság látható.

  • Ha Ön vagy családtagja Törökországban tartózkodik, akkor a következő elérhetőségeken kérheti a magyar konzuli szolgálat segítségét:

    • Isztambulban a +90-212-317-9214, a +90-212317 9215, vagy a +90-533-375-8715 telefonszámokat,
    • Ankarában a +90-312-442-2275 vagy a +90-533-699-3694 számot hívja.
  • Törökországon belüli forrásaink szerint állítólag minden határt lezártak a puccsisták, szárazföldön és tengeren sem lehet belépni az országba, a repülőtereket is leállították.

  • Ezt állítja az állami Anadolu hírüngyökség szemtanúkra hivatkozva.

    Erdogan ezer szobás palotája egyébként annak idején elég nagy botrányt kavart, itt láthat képeket róla.

  • Fethullah Gülent tartják Recep Tayyip Erdogan török államfő legnagyobb politikai ellenfelének. A befolyásos hitszónok korábban Erdogan támogatója volt, de megromlott a kapcsolatuk, és azóta az Egyesült Államokban él száműzetésben.

    Az elnök egyértelműen őt vádolja a puccskísérlettel.

    Erdogan és körei szerint Gülen egy "párhuzamos állam" kiépítésére törekszik a rendőrségen és az igazságszolgáltatáson belül, így akarja aláásni hatalmát. Korábban számos, Gülenhez köthető, a bányászatban, médiában és más szektorokban érdekelt cégnél is hajtottak végre razziákat.

    A mérsékelt iszlámot népszerűsítő 74 éves imám kiterjedt iskolahálózatot tart fenn, emellett komoly befolyással rendelkezik számos civil szervezet, vállalat és sajtóorgánum felett. Erdogan 2002-es választási győzelme után sokáig támaszkodott erre a hálózatra hatalmának megszilárdítása érdekében, de egy idő után mentora a "fejére nőtt".

    Távollétében azzal vádolják egy bírósági ügyben, hogy 2013-ban egy korrupciós botrány kirobbantásával meg akarta dönteni Erdogan akkori miniszterelnök hatalmát. A hitszónokot több tucat egykori rendőrrel együtt "terrorista szervezet" létrehozásával vádolják. Az isztambuli ügyész életfogytiglani börtönbüntetést kért Gülenre és a rendőrség két egykori vezető tisztségviselőjére, a többi 66 vádlottra 7-től 330 évig terjedő fegyház várhat.

    Gülen és társai eddig következetesen tagadták a kormány elleni összeesküvésre vonatkozó vádakat. Török tisztviselők korábban megvádolták Gülen követőit azzal is, hogy kapcsolatban állnak az Ankara által terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK). A török biztonsági erők és a PKK fegyveresei között 2015 júliusa óta szinte mindennapossá váltak az összecsapások.

  • A török hadsereg egyébként áprilisban közleményben tudatta, hogy nem terveznek puccsot. "Kellemetlen helyzetbe hozzák hős bajtársainkat az ilyen, minden alapot nélkülöző sajtóhírek" - akkor ezt írták. Jó, hát az akkor volt, másrészt pedig hülyék lettek volna elismerni, ha tényleg azt akartak.

  • Az Egyesült Államok hadserege után a török a második legnagyobb katonai erő a NATO-ban. Több mint egy millió ember szolgál a hadseregben, csak a szárazföldi erőknek 402 ezer tagja van.

    Törökország az USA legfontosabb szövetségese a Közel-Keleten Izrael után. Az ország katonai támaszpontjait a jelenleg is zajló szíriai konfliktusban is használják.