Vendel
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Ki állhat a puccs mögött?

2016.07.16. 00:24

Recep Tayyip Erdogan török elnök és körei szerint "párhuzamos struktúrák" állnak a puccskísérlet mögött, ez alatt pedig Fethullah Gülen hitszónok híveit értik.

Gülent tartják Recep Tayyip Erdogan török államfő legnagyobb politikai ellenfelének. A befolyásos hitszónok korábban Erdogan támogatója volt, de megromlott a kapcsolatuk, egymás ellen fordultak. A dolog hátteréről sokat nem tudni, mindenesetre Gülen azóta az Egyesült Államokban él száműzetésben.

Erdogan és körei szerint Gülen egy "párhuzamos állam" kiépítésére törekszik a rendőrségen és az igazságszolgáltatáson belül, így akarja aláásni hatalmát. Korábban számos, Gülenhez köthető, a bányászatban, médiában és más szektorokban érdekelt cégnél is hajtottak végre razziákat.

A mérsékelt iszlámot népszerűsítő 74 éves imám kiterjedt iskolahálózatot tart fenn, emellett komoly befolyással rendelkezik számos civil szervezet, vállalat és sajtóorgánum felett. Erdogan 2002-es választási győzelme után sokáig támaszkodott erre a hálózatra hatalmának megszilárdítása érdekében, de egy idő után mentora a "fejére nőtt".

Távollétében Gülent azzal vádolják egy bírósági ügyben, hogy 2013-ban egy korrupciós botrány kirobbantásával meg akarta dönteni Erdogan akkori miniszterelnök hatalmát. A hitszónokot több tucat egykori rendőrrel együtt "terrorista szervezet" létrehozásával vádolják. Az isztambuli ügyész életfogytiglani börtönbüntetést kért Gülenre és a rendőrség két egykori vezető tisztségviselőjére, a többi 66 vádlottra 7-től 330 évig terjedő fegyház várhat.

Gülen és társai eddig következetesen tagadták a kormány elleni összeesküvésre vonatkozó vádakat. Török tisztviselők korábban megvádolták Gülen követőit azzal is, hogy kapcsolatban állnak az Ankara által terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK). A török biztonsági erők és a PKK fegyveresei között 2015 júliusa óta szinte mindennapossá váltak az összecsapások.