Simon, Szimonetta
-1 °C
15 °C

Tizenhét éves afgán fiú támadt egy német vonat utasaira

2016.07.18. 23:04

A németországi Würzburg közelében hétfő este negyed 10 körül egy vonaton egy férfi „Allah Akbar” kiáltást hallatva, baltával és késsel elkezdte szabdalni és szurkálni utastársait. Három embert súlyosan, egyet könnyebben megsebesített.

A vonat Heidingsfeld közelében lefékezett, a támadó a gyorsan megérkező rendőrök láttán lepattant a szerelvényről, és megpróbált elmenekülni. A rendőrök akkor lőtték le, amikor nekik akart támadni.

Az Ochsenfurt és Würzburg közti pályaszakaszt lezárták. 

A bajor belügyminisztérium éjfél körül közölte, hogy az elkövető egy 17 éves afgán fiatal volt, aki kísérő nélkül, menekültként érkezett az országba. Előbb egy menekültszálláson élt, majd egy családnál helyezték el. A rendőrség szemtanúk elmondása alapján úgy véli, magányos elkövető volt.

Joachim Hermann éjszaka még nem válaszolt egyértelműen arra a kérdésre, hogy a támadás iszlamista indíttatású volt-e. Kedd reggelre kiderült, hogy a fiú szobájában egy kézzel rajzolt Iszlám Állam-zászlót találtak.

A sérültek között kínai állampolgárok is vannak, kettejük állapota válságos.