Simon, Szimonetta
-1 °C
15 °C

Eredeti a baltás támadó videója

2016.07.20. 16:10 Módosítva: 2016.07.20. 16:17

Eredeti a Würzburg mellett egy vonaton elkövetett baltás-késes támadás elkövetőjének videója, de nincsenek arra utaló jelek, hogy a tettes az Iszlám Állam utasítására cselekedett - közölte a német belügyminiszter nyilatkozata nyomán az MTI.

A videó, amin a támadó az ISIS harcosának mondta magát YouTube-on tűnt fel. A felvétel "klasszikus búcsúvideó egy öngyilkos merénylőtől". Még nem tudni, hogy mikor készült, így azt sem tudni, hogy a múlt heti nizzai támadás előtt vagy után rögzítették.

A baltás támadó videója

A háttér és a tettes motivációjának vizsgálata még nem fejeződött be, és egyelőre úgy tűnik, hogy egyedül, önállóan cselekedett és nem volt közvetlen kapcsolatban az Iszlám Állammal. Valószínűleg inkább a dzsihadisták propagandája inspirálhatta - mondta a miniszter.

A hétfő este elkövetett támadás, amiben öten megsebesültek, "talán olyan eset, ami az ámokfutás és a terrorizmus határvidékén" helyezkedik el, és ez akár a nizzai támadásra is érvényes lehet - mondta a német belügyminiszter.

Ráadásul a négy kínai turista nem éppen a nyugati életmódot testesíti meg.

Az elkövető személyazonossága bizonytalan, ugyan afgánnak mondta magát, de a videofelvételen a pastu egy pakisztáni nyelvjárását használta. Azonban az eddigi adatok szerint egy Afganisztánban történt haláleset sarkallhatta a támadásra, és ügyében nem pakisztáni, hanem afganisztáni vonatkozású családegyesítési kérelem érkezett - mondta a belügyminiszter.

A belügyminiszter szerint vannak arra utaló jelek, hogy a menekültek kapcsolatban állnak a nemzetközi terrorizmussal, de az esetek túlnyomó többségében nem bizonyult megalapozottnak a terrorgyanú. Viszont olyan információk is vannak, amiket még ellenőrizni kell.

A hétfői támadás nyomán ki kell terjeszteni a kamerás térfigyelő rendszereket, erősíteni kell a rendőri jelenlétet és testkamerák használatával javítani kell a rendőrök védelmén - mondta.