Terroristákat kapcsoltak le az olimpia előtt Brazíliában

2016.07.21. 16:51

Tíz embert letartóztatott a brazil hatóság csütörtökön, a csoport tagjai állítólag terrorakcióra készültek, jelentette a Reuters. A két héttel az olimpia előtt tartott rendőrségi akció részleteiről egyelőre keveset tudni, ahogyan még az sem világos, hogy pontosan mit terveltek.

A brazil hatóságok szerint a brazil állampolgárokból álló csoport nem áll kapcsolatban az Iszlám Állammal, de megpróbálták velük felvenni a kapcsolatot. A brazil kormány rendkívüli ülést hívott össze.

Korábban már írtunk arról, új fenyegetéssel nézhetnek szembe a riói olimpia szervezői, miután az Ansar al-Khilafah Brazil nevű szélsőséges iszlamista szervezet támogatásáról biztosította Abu Bakr al-Baghdadit, az ISIS vezetőjét.

A brazil fanatikusokat repterek és a tömegközlekedés elleni támadásokra, valamint késelésre és túszejtésre biztatják az olimpia ideje alatt. Dél Amerika egyelőre elkerülte a terrorveszélyt, azonban a bejelentés újabb biztonsági kérdéseket vethet fel. A szélsőséges csoport közleményében azt mondta, ha a francia rendőrség sem volt képes megakadályozni a támadásokat, Rio még könnyebb célpont lesz.

A brazil hírszerzés keddi nyilatkozata szerint minden lehetséges veszélyt megvizsgálnak, a hatóságok pedig a múlt heti nizzai támadás után még keményebb biztonsági intézkedésekkel készülnek, így több kordonra és útzárra lehet majd számítani és a látogatókat is átkutathatják. A riói olimpián nagyjából 85 ezer fős biztonsági személyzet lesz jelen, ez több mint kétszerese a 2012-es londoni olimpiát biztosító állománynak.

Csütörtökön a magyar külügyminisztérium tájékoztatót adott ki. Azt kérik a Brazíliába indulóktól, hogy utazás előtt tájékozódjanak a legfrissebb utazási tanácsokról, különösen a beutazási és biztonsági információkról, valamint regisztráljanak a konzuli szolgálat honlapján.

Frontvonal

Érdekel a sport? Szereted a sikersztorikat?
Most 184 olimpiai arany történetét olvashatod el féláron!

MEGVESZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM