Mátyás
3 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Három év után derült ki, hogy rossz gyereket vittek haza

2016.07.26. 22:14

2013. január 10-én két háromkilós kislány született egy vietnami kórházban. Az intézmény dolgozói azonban összekeverték a gyerekeket, a tévedés pedig csak három és fél év után derült ki, írja az MTI

A cserére nem a kórház dolgozói, hanem az egyik gyerek nagyapja jött rá, amikor egy másik faluban észrevett egy kislányt, aki szakasztott mása volt a saját lányának. Ezután a szülők elvégeztettek egy DNS-vizsgálatot, ami igazolta a cserét. A  Binh Long városi kórház elismerte a hibát és felajánlott kárpótlásként 2 0 millió dongot (255 ezer forint), amit a szülők nem fogadtak el és perre készülnek. 

Meg kell hagyni, a kórház nem vitte túlzásba a kárpótlást. Azonban minden rosszban van valami jó: az apa, aki bevallása szerint évekig azt hitte, hogy a felesége megcsalta, most végre fellélegezhet.