Erik, Alexandra
EUR 383,83 Ft
USD 364,73 Ft
9 °C
23 °C

Letartóztatták a HIV-pozitív férfit, aki pénzért vette el kislányok szüzességét

2016.07.26. 19:59

Az elnök utasítására letartóztatták azt a szexmunkás férfit Malawiban, aki négy és hét dollár (ezer és kétezer forint) közötti összegért vette el fiatal lányok szüzességét beavatási szertartások részeként, írja a BBC.

Eric Aniva
Eric Aniva

Az afrikai ország egyes régióban hiénának nevezik azokat a férfiakat, akiket azért bérelnek fel a szülők, hogy lányaik első menstruációja után elvegyék azok szüzességét. Malawiban az ENSZ adatai szerint minden tizedik ember HIV-fertőzött, például az az Eric Aniva is, aki a BBC újságírójának beismerte, hogy bár ő is fertőzött, ezt az őt felbérelő szülőknek nem szokta megemlíteni.

A negyvenes éveiben járó Aniva az ország egyik elmaradott régiójában él két feleségével és gyermekeivel. 1985 óta dolgozik hiénaként, az azóta eltelt több mint harminc évben pedig száznál is több lánnyal feküdt le, méghozzá a szertartás követelményeinek megfelelően: óvszer használata nélkül. "Néhány lány csak 12-13 éves. Jobban szeretem, ha idősebbek" – mondta a BBC-nek.

A férfinak tudomása szerint öt házasságon kívüli gyermeke született, de nem zárja ki, hogy ennél több gyermek apja lenne. Egyik feleségét is egy ilyen "tisztító" szertartás során ismerte meg. Fanny egyébként utálta férje munkáját, de mivel fontos bevételi forrást jelentett a család számára, inkább tűrt. "Azt szeretném, ha ez a hagyomány kiveszne végre. Nem saját választásunkból alszunk a hiénákkal, hanem köteleznek minket rá. Ez rendkívül szomorú a nőkre nézve" – mesélte.

Malawi elnöke nemcsak Aniva, hanem a szexuális szertartásokban érintett valamennyi hiéna és szülő felelősségre vonását ígérte. Szerinte ezek a szörnyű szokások rossz színben tüntetik fel az ország teljes lakosságát. Az országban tavaly 15-ről 18-ra emelték a házassághoz való jog alsó életkorhatárát, ezzel igyekeztek elejét venni a gyermekházasságoknak. Aniva egyébként korábban azt mondta, hogy már egyre kevesebb munkát vállal, illetve hogy hamarosan szeretne felhagyni a foglalkozásával.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Hírek