Koronavírus adatok

2022. jan. 27.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Angelika
-3 °C
5 °C

Emberöléssel gyanúsítják a volt román belügyminisztert

2016.09.01. 18:55

Gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítja a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Gabriel Oprea volt belügyminisztert és kormányfőhelyettest, amiért tavaly októberben a politikus konvoját felvezető rendőrök egyike halálos közúti balesetet szenvedett, jelentették be.

A DNA szerint ugyanis Oprea jogtalanul állandó jelleggel rendőri felvezetést vett igénybe, és hivatali hatalmával visszaélve rendelkezett arról is, hogy konvojának motoros rendőr nyisson utat. Az érintett estén a politikus sötétedés után hazafele tartott, és az autóját felvezető motoros rendőr az esős időben egy bukaresti sugárúton a gázművek által ásott árokba csúszott és életét vesztette.

A DNA közleménye szerint a motoros rendőrnek az volt a feladata, hogy a miniszterelnök-helyettes autóját megelőzve minden útkereszteződésben leállítsa a forgalmat a konvoj zavartalan áthaladásához, így a baleset pillanatában is óránként 84 km/h-s sebességgel haladt, hogy idejében elérje a következő útkereszteződést.

A közlekedési törvény szerint csak az államfőnek, miniszterelnöknek és a parlamenti házelnöknek jár konvoj, miniszterek csak sürgős esetekben közlekedhetnek rendőri felvezetéssel. A DNA szerint azonban Oprea egy lépést sem tett rendőri felvezetés nélkül és átlagosan háromszor gyakrabban használt konvojt, mint az államfő. Ehhez jelentős rendőri erőket kellett mozgósítani: a baleset éjszakáján például 27 rendőr dolgozott azon, hogy Oprea gyorsan hazaérjen.

A vádhatóság a szenátus hozzájárulását kérte a bűnvádi eljárás lefolytatásához, mivel a volt miniszter képviselői mandátummal rendelkezik és mentelmi joga van.

Oprea ellen a DNA májusban már vádat emelt egy másik ügyben: Opreát hivatali visszaéléssel vádolják, amiért belügyminiszterként elrendelte egy Audi A8-as vásárlását a belügyi titkosszolgálat műveleti keretéből. Oprea valójában saját használatra szerezte be a luxusautót, és azon az októberi estén is ezt használta, amikor a konvojának utat nyitó rendőr életét vesztette, írja az MTI.



  • Vennék
  • Bankszámla