Robbantottak egy pakisztáni bíróságnál, legalább 12 halott

2016.09.02. 09:47 Módosítva: 2016.09.02. 09:48

Legalább két pokolgép robbant fel pénteken az északnyugat-pakisztáni Multan városában egy kerületi bíróság előtt, a támadásban legalább tizenketten meghaltak, és több mint ötvenketten megsebesültek - írja az MTI. Az áldozatok között rendőrök és ügyvédek is vannak, néhánynak közülük súlyos az állapota.

A multani pokolgépes merénylet előtt, a reggeli órákban négy öngyilkos merénylő hatolt be egy keresztény településre a szintén északnyugat-pakisztáni Pesavar város közelében, de a hatóságok gyorsan reagáltak és rövid időn belül véget vetettek a támadásnak. A négy támadó és egy civil meghalt. A támadást a tálibokkal szövetséges egyik szervezet, a Dzsamaat-ul-Ahrar vállalta magára.

Célba vették a bíróságokat

Egy több mint másfél évig tartó nyugalmas időszak után az utóbbi hetekben ismét támadások sorát követték el Pakisztánban. Augusztus elején szélsőségesek rajtaütöttek egy kórházon Beludzsisztán tartományban, és megöltek 74 embert, 200-at pedig megsebesítettek. Akkor is sok ügyvéd volt az áldozatok között.

A pakisztáni szélsőséges iszlamisták rendszeresen célba veszik a polgári bíróságokat, az országban ugyanis az iszlám jogrend, a saría bevezetését szeretnék elérni.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport