Eufrozina, Kende
5 °C
15 °C

Felgyújtották egy oroszbarát tévé épületét Kijevben

2016.09.05. 11:05

Ismeretlen tettesek felgyújtották vasárnap este az országos sugárzású, oroszbarátnak tartott ukrán Inter televízió egyik épületét Kijevben, a hírek szerint öt embert kellett füstmérgezés miatt kórházba szállítani, egy stúdióhelyiség pedig kiégett a tűzben, írja az MTI.

A gyújtogatás a tévé hírműsorait gyártó cég épületében történt. Hétfőn az Oroszországba menekült ukrán exelnököt, Viktor Janukovicsot támogató tévétársaság Kijev belvárosában lévő székháza előtt ismét tüntetők gyülekeztek, ahol az utcán gumiabroncsokat égettek, és a kerítésre

Inter takarodj!

feliratot festettek. A tüntetők közül kilenc embert vettek őrizetbe a hatóságok.

A tévétársaság vezetése nyílt felhívást intézett Petro Porosenkónak, amelyben arra szólították fel az államfőt, hogy állítsa helyre a törvényességet, és nyújtson védelmet a jogellenes cselekedetekkel szemben a televíziónak. Követelték továbbá, hogy a hatóságok alaposan vizsgálják ki a gyújtogatás ügyét, és szavatolják a televíziónál dolgozók biztonságát.

Zorjan Skirjak, a belügyminiszter tanácsadója hétfőn a Facebook közösségi portálon közölte: a hatóságok lefoglalták a térfigyelő kamerák felvételeit - amelyeket a tévétársaság egyébként előző nap különböző ürügyekre hivatkozva nem volt hajlandó átadni -, hogy megállapítsák, mi történt valójában a kigyulladt épületben és környékén.