Jónás, Renátó
4 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Merkel: A cél a bevándorlás csökkentése

2016.09.16. 21:08

Pénteken este sajtótájékoztatókkal fejeződött be pozsonyi EU-s találkozó, az első ilyen megbeszélés a Brexit után, az egyébként még EU-tag Nagy-Britannia nélkül. Orbán Viktor sajtótájékoztatójárólitt olvashatnak, az alábbiakban Merkel, Hollande, Szydlo és Fico álláspontját foglaltuk össze az MTI jelentéseinek alapján.

Merkel, Hollande: cél a bevándorlás csökkentése

Az európai uniós tagországok közti együttműködésre törekvés jellemezte a csúcstalálkozót, mondta a kancellár, aki azt MTI összegzése szerint pozitívan értékelte a V4-ek közösen beterjesztett álláspontját is, és hangoztatta, hogy minden tagországnak törekednie kell arra, hogy megoldást találjanak a bevándorlási hullám csökkentésére.

Francois Hollande francia elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján Merkel megerősítette, hogy a találkozón menetrendet fogadtak el az unióban a júniusi brit népszavazás után, illetve a menekültválság miatt szükségessé vált lépésekről. Ennek értelmében - több közbülső lépcsőt követően - jövő márciusra készülnek el a teendők konkrét tervei.

A menetrend céljai között említette Merkel az illegális bevándorlás csökkentését, valamint a külső és belső biztonság növelését. A pozsonyi találkozó a kiindulása egy intenzívebb, szélesebb munkának - szögezte le.

A két vezető találkozóját szimbolikusnak szánták arra, hogy az unió az Egyesült Királyság várható kilépése miatt sem torpan meg, a 27 megmaradó ország között tovább kell fejleszteni az együttműködést. Hangoztatták, hogy mindkét ország fokozza az erőfeszítéseit annak érdekében, hogy az unió sikertörténet legyen. Hozzátették, hogy ebben a többi tagországnak is felelőssége van.

Merkel a sajtótájékoztatón pozitív hozzájárulásként, jó kiindulópontként értékelte a visegrádi országok közös előterjesztését. Hozzátette ugyanakkor, hogy még részleteiben is tisztázni kell, az abban foglaltak mit jelentenek.

A visegrádi négyek egyebek között "rugalmas szolidaritást" szorgalmaztak az unióban a migrációs válság kezelésére, vagyis azt, hogy a menekültbefogadási képesség megítélésében vegyék figyelembe az uniós tagállamok gazdasági fejlettségét is. Hangsúlyozták a biztonsági együttműködés és az EU-n belüli védelmi együttműködés fontosságát is.

Merkel a téma kapcsán kitért arra is, hogy az uniót mindig a kompromisszumkeresés jellemezte. Kifejtette, hogy 

ha valamilyen elképzeléssel szemben túlságosan széles körű ellenállás mutatkozik, akkor más módokat kell keresni, hogy felül tudjanak kerekedni a nehézségeken.

Francois Hollande francia köztársasági elnök a migránskérdés kapcsán egyebek között azt hangsúlyozta, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani a külső határok védelmére. Hozzátette, hogy olyan megoldást kell találni, amely biztosítja, hogy az unióban méltó módon fogadhassák a menekülteket.

Juncker: Támogatás a bolgár határ őrizetéhez

Az Európai Bizottság pénteken döntést hozott arról, hogy 108 millió eurót bocsát sürgősségi támogatásként a bolgár kormány rendelkezésére a bolgár-török határ őrizetéhez - közölte a bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker. Az összeget a lehetőségek szerint a következő hetekben 160 millió euróra emelik - mondta.

Bulgária nagyon komoly problémával néz szembe, amit az egész Európai Unió problémájaként kell felfogni - mondta a bizottsági elnök. "Nem hagyjuk egyedül Bulgáriát" - tette hozzá újságíróknak nyilatkozva. Jean-Claude Juncker a héten már sürgette azt is, hogy már októberben 200 határőrt és 50 járművet küldjenek a bolgár határra.

Tusk: Nem lehet úgy folytatni, ahogy eddig

Ki kell küszöbölni az Európai Unióban (EU) eddig elkövetett hibákat és az unió jövőjére kell tekinteni. Ha előre akarjuk mozdítani Európát, nem lehet úgy folytatni, ahogy eddig tettük - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Azt mondta: a pozsonyi csúcson az Európai Unió "előremozdításának" céljából megegyezés született az úgynevezett Pozsonyi útitervről, amely azokat a célokat tartalmazza, amelyeket az EU az elkövetkező hónapokban el akar érni.

A konkrét célokat ismertetve kiemelte: biztosítani kell a schengeni és külső határok teljes védelmét, ezzel összefüggésben folytatni kell az együttműködést Törökországgal és a Nyugat-Balkán országaival, illetve minden segítséget meg kell adni a tagországoknak belső biztonságuk megőrzéséhez.

Szydlo: A jobbításnál nincsenek tabuk

Az Európai Unió állam- és kormányfőinek informális találkozóján egyetértés volt abban, hogy változtatni kell az eddigi európai migrációs politikán - jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfő péntek este Pozsonyban, a csúcstalálkozót követő sajtóértekezleten.

A lengyel közszolgálati televízió által közvetített sajtótájékoztatón Szydlo sikerként értékelte, hogy a csúcstalálkozón megállapodás jött létre arról: el kell indítani az Európai Unió (EU) megváltoztatására irányuló folyamatot. E folyamat elején "semmi sem lehet tabutéma" - húzta alá a lengyel kormányfő, hozzátéve, hagy tabuként nem lehet kezelni az európai alapszerződés lehetséges megváltoztatását sem.

"Az EU reformjának mélyrehatónak kell lennie" - húzta alá Szydlo, hozzátéve, hogy csak alapos reformok révén lehet megőrizni a közösség egységét, biztosítani ennek fejlődését, legyőzni a válságokat.

Arra az álláspontra utalva, mellyel Pozsonyban a visegrádi csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) fellépett, a soros elnöki tisztséget betöltő Lengyelország kormányfője utalt arra: közös dokumentumukban a Brexithez vezető folyamat, valamint az Európa jövőjét is fenyegető többi válság egyik fő okaként a rosszul kezelt migrációt tüntetik fel. E probléma megoldásáért az Európai Unióban közös nevezőket kell kereseni - húzta alá Szydlo.

A V4 országcsoport által Pozsonyban javasolt, a migrációs politikát illető megegyezés a humanitárius segítségnyújtásra, az EU külső határainak védelmére, valamint arra összpontosít, hogy a migráció problémáját annak forrásánál kezeljék - emlékeztetett Szydlo.

A jelenlévő európai politikusok elismerték, hogy a migrációs politika eddigi modellje nem vált be - közölte Szydlo. Mint elmondta, megegyezés volt abban is, hogy előtérbe kell helyezni a migrációs válság külső kezelését, lépéseket kell tenni a konfliktusok sújtotta segítség növelésére. Egyértelműen elhangzott, hogy meg kell valósítani a Törökországgal kötött szerződést, és támogatni kell Bulgáriát is - közölte.

Fico: Siker az egyetértés a határvédelemben

Sikeres volt a pozsonyi csúcstalálkozó abban a tekintetben, hogy sikerült megegyezni abban, hogy abszolút mértékben összpontosítani kell a külső határok védelmére - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök. Erről a soros EU-elnök Szlovákia kormányfője a Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével és Jean-Claude Junckerral, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón beszélt.

Robert Fico elmondta: nagyon őszinte véleménycserét folytattak az unió helyzetéről és mindannyian egyetértettek abban, hogy az EU projektjének megvalósítása során "nem lehet hátramenetbe kapcsolni", és abban is, hogy csak az unió az ami biztosíthatja az európai lakosság számára a prosperitást és a biztonságot.