Angelika
-4 °C
3 °C

Trükkös módon derült ki, hány orosz katona harcol Szíriában

2016.09.23. 11:11

A Szíriában harcoló orosz alakulatok típusát, a felvonultatott haditechnikát és a katonák számát a polgárháború kezdete óta szigorúan titkolta a Kreml. Azt közvetett jelekből lehetett tudni, hogy már 2011-től kezdve segítették hírszerzőkkel és hadianyaggal az Aszad-rezsimet, 2015 nyarán pedig jelentős katonai kontingenst dobtak át a Földközi-tenger partján található a még szovjet időkből örökölt Tartúsz kikötőjébe. A kontingens gerincét a légierő vadászbombázói alkották, de harckocsizók és légvédelmi egységek is megjelentek a fronton – ez utóbbiakat a törökökkel való összetűzést követően a legkorszerűbb Sz-400-as rakétarendszerekkel erősítették meg.

Az orosz katonák létszámára eddig csak tippelni lehetett, de most meglehetősen pontos adatok láttak napvilágot. Méghozzá az orosz központi választási bizottság szerdán publikált kimutatásának köszönhetően, ami a külföldről leadott szavazatokat összesíti. Ebből kiderült, hogy míg a damaszkuszi nagykövetségen csak 193 szavazatot adtak le, addig a Latakia tartományban, a Földközi-tenger partján található hmeimimi gigabázisról 4378-at. És mivel a a választás napján a védelmi minisztérium büszkén jelentette be, hogy a katonák 100 százaléka leadta voksát, ezért szinte biztos, hogy nagyjából meg is van a szíriai orosz katonák és civil személyzet összesített létszáma.

A dumában egyébként a Vlagyimir Putyint támogató Egységes Oroszország párt és a szintén a kormányhoz húzó Igazságos Oroszország összesen 76 százalékos többséget szerzett – nem kis részben a kampányszabályok szigorításának, a liberális ellenzéki pártok ellehetetlenítésének köszönhetően. Az Egységes Oroszország a Szíriában leadott szavazatok 62 százalékát szerezte meg – azaz kormánypárt az otthoni átlageredményénél 10 százalékkal teljesített jobban.

(Moscow Times)