Enikő, Melitta
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Felkelés Moszulban, elvágták a várost a Kalifátustól

2016.11.04. 12:20

Tovább tart az Iszlám Állam által megszállt legnagyobb város, az iraki Moszul elleni offenzíva. Az iraki biztonsági erők a csütörtöki sikereket követően

péntekre már hat keleti körzetet foglaltak el

A terrorellenes erők katonái Malajín, Szamah, Hádra, Karkukli, Kudsz és Karama negyedeket foglalták vissza. Az iraki hadsereg mellett harcoló Népi Védelmi Egységek - fenntartással kezelendő - közleménye azt is tudatta, összesen 1300 négyzetkilométernyi terület került iraki kézre, az IS egységei elveszítették az összeköttetést a Szíriában található fővárossal, Rakkával.

Moszult és környékét az offenzíva október 17-i indulásakor még 5-6000 dzsihadista ásta be magát, a védők száma azonban nyilván megcsappant. Az iraki közlemények azonban még becsléseket sem közölnek a veszteségekről, csak annyit, hogy "a Daesh súlyos veszteségeket szenvedett". Irak és a Kurd Autonóm Terület összesen 25 ezer katonát mozgósított; az offenzívát nyugati és török tanácsadói kar, illetve komoly légierő támogatja.

A város igazán városias területeire azonban csak most értek el a felszabadító egységek, melyeknek a jó helyismerettel rendelkező dzsihadistákon kívül robbanó csapdákra, öngyilkos merénylőkre, gátlástalanul feláldozott civilekre is fel kell készülniük - ezzel a Kalifátus Moszulból eliszkolt vezetője is fenyegetett csütörtökön publikált beszédében. Az elhúzódó ostromtól természetesen Moszul lakói is rettegnek; ezért az iraki állami tévé szerint a város több pontján is spontán felkelés tört ki a dzsihadisták ellen.