Olivér
9 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Vízágyúval és könnygázzal oszlatják az Erdogan ellen tüntetőket Isztambulban

2016.11.05. 16:08
A tüntetés előzménye az volt, hogy a hatóságok ellenzéki újságírókat és kurd politikusokat tartóztattak le szombaton.

Vízágyút és könnygázt vetettek be szombaton a török hatóságok Isztambulban tüntetők ellen, hogy távol tartsák az aktivistákat a Cumhuriyet című ellenzéki lap székhelyétől - jelentette a Reuters brit hírügynökség egyik helyszínen lévő tudósítója.

A Reuters egy másik újságírója szerint könnygáz lepte el Isztambul Sisli nevű negyedének néhány utcáját, miközben rendőrségi helikopterek köröztek a helyszín felett.

Az emberek mindössze órákkal azt követően vonultak utcára, hogy a török hatóságok elrendelték a kormánykritikus újság hét elején őrizetbe vett főszerkesztője és nyolc újságírója letartóztatását.

Emellett a kurdokat támogató Népek Demokratikus Pártja (HDP) további kilenc tisztségviselőjét vették őrizetbe, miután a HDP két társelnökét már péntek reggel előzetes letartóztatásba helyezték. Minderre a július 15. sikertelen puccskísérletet követő terrorellenes vizsgálatok keretében került sor, ami a Nyugat éles bírálatát váltotta ki. (MTI)