Sára, Márió
-2 °C
1 °C
Index - In English In English Eng

A brexit óta özönlenek a kelet-európaiak Nagy-Britanniába

2016.11.16. 15:37

Egyre nő a kelet-európai munkavállalók száma az Egyesült Királyságban a brexit-szavazás óta, mert attól félnek, a brexit után nem léphetnek majd be az országba, írja a Telegraph

A Nemzeti Statisztikai Hivatal szerint július és szeptember között 241 ezer új bevándorló állt munkába Nagy-Britanniában, közülük 50 ezren érkeztek a kelet-európai régióból. Összesen 3,4 millió bevándorló dolgozik az országban.

Egy brit bíróság döntését, miszerint parlamenti többség kell majd a kilépéshez, sokan a brexit bukásának nevezték. Az elsőfokú bírósági döntés azonban még nem a procedúra vége, akár az Európai Bíróság elé is kerülhet majd az ügy. 

A Konzervatív párt Theresa May miniszterelnökkel a brexit mögött áll, de a parlament sokkal megosztottabb, a többségi kilépés egyelőre kizárt. A Telegraph szerint May nem válaszol érdemben a Labour kritikáira, miszerint a brexit megosztja és káoszba dönti a kabinetet. A brit lap Sir Simon Frasert, a Külügyi és Nemzetközösségi Hivatal állandó titkárát idézve azt írja, 

komoly kihívást jelenthet a kormánypárton belüli közös álláspont kialakítása.

Mindeközben Angela Merkel német kancellár először helyezte kilátásba, hogy az EU hajlandó lehet majd a szabad mozgás elvéről is tárgyalni, miután életbe lép a lisszaboni szerződés 50. cikkelye. A May-vezette kormánypárt elsődleges célja az volna, hogy a szabad mozgás elve nélkül, de a szabad kereskedelmes és piaci együttműködéseket megtartva hagyja el az uniót – ezzel azonban olyan jól járhatnának, ami veszélyeztethetné az EU egységét.