Friderika
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Basztyion, Onyiksz, Iszkander - ez Moszkva válasza

2016.11.21. 22:11
Basztyion típusú partvédelmi rakétarendszereket telepített Oroszország a Litvánia és Lengyelország közé ékelődő kalinyingrádi exklávéjába - foglalta össze az MTI az Interfax orosz hírügynökség hétfői jelentését.

A Basztyion (Bástya) rakétavédelmi rendszer Onyiksz (Ónix) típusú, 450 kilométeres hatótávolságú robotrepülőgépeket bocsát a levegőbe. Ezt a típusú fegyvert tengeri és földi célpontok ellen egyaránt be lehet vetni. Az Onyiksz múlt héten mutatkozott be a harctéren, méghozzá Szíriában.

Eközben Viktor Ozerov, az orosz parlament (duma) felsőházának szenátora, a védelmi bizottság elnöke a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel közölte: az Oroszországot fenyegető amerikai rakétavédelmi tervekre válaszul atomtöltet hordozására is alkalmas, akár félezer kilométeres hatótávú, Iszkander típusú ballisztikus rakétákat és Sz-400-as rakétavédelmi rendszert is telepít a baltikumi exklávéba.

"Két fő feladatunk van: áthatolni a légvédelmen, és biztosítani a védelmet esetleges csapásokkal szemben" - mondta Ozerov.

Oroszország október elején telepített először Iszkander-M típusú rakétákat a Kalinyingrádi területre, amit viszont rutinhadgyakorlat részének mondott. Ezért nem is volt világos, hogy a telepítést - az orosz álláspont szerint - a NATO jelentette fenyegetés elleni intézkedések keretében hajtották végre, vagy tényleg rutinintézkedés részeként. Azt is csak találgatni lehetett, hogy a rakéták átmenetileg, vagy hosszú távon maradnak-e a Kalinyingrádi területen.

Moszkva az utóbbi időben többször nyomatékosította, hogy kénytelen lesz válaszlépéseket tenni az orosz határ közelében tapasztalható növekvő NATO-jelenlét, valamint az amerikai rakétavédelmi rendszerek telepítése ellen. A fegyverkezésben érintett felek mindannyian saját védelmükre hivatkoznak, és a másikat gyanúsítják azzal, hogy fenyegetést jelent a térség biztonságára.

Ozerov hétfőn közölte azt is: nem rejtik véka alá, hogy új fegyvereket fejlesztenek a légierőnél, olyanokat, amelyek felül tudnak kerekedni az Európába telepített amerikai légvédelmi rendszereken.