Kilincs sem volt a vészkijárat ajtaján, 11 tinilány halt meg

2016.11.30. 01:02 Módosítva: 2016.11.30. 13:11

Tizenkét ember, köztük 11 középiskolás diák halt meg egy leánykollégiumi tűzesetben, amely a dél-törökországi Adana tartomány Alaga körzetében történt kedden - közölték helyi illetékesek.

A tüzet feltehetően elektromos rövidzárlat okozhatta - mondta a CNN Türk hírtelevíziónak Omer Celik kormányzati tisztségviselő, a tartomány parlamenti képviselője.

Celik szerint a szerencsétlenségben további 22 lány szenvedett égési sérüléseket, füstmérgezést. Kórházba vittek több olyan áldozatot is, aki az ablakon kiugorva menekült a tűz elől. A halálos áldozatok egyike a leánykollégium dolgozója volt.

Kigyulladt egy török lánykollégium

A kollégium az iskolával nem rendelkező környező falvak szegény családból való gyerekeinek biztosított szállást - mondta el a CNN Türknek egy ellenzéki parlamenti képviselő, Elif Dogan Türkmen. Egy helyszíni tévétudósítás a háromszintes épület tetőszerkezetéből felcsapó lángokat mutatott, amint a tűzoltók a lángok elfojtásán dolgoznak.

A török hatóságok a tűzeset miatt őrizetbe vettek hat embert - köztük az intézmény igazgatóját - gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával. A város polgármestere szerint a tüzet elektromos rövidzárlat okozta, és a szőnyegborítás miatt gyorsan elterjedt. A 11-14 éves lányok a felső emeletre menekültek, de a vészkijárat ajtaja zárva volt, még kilincs sem volt rajta. Később a tetőszerkezet is az áldozatokra omlott.

A tűzoltók három óra alatt oltották el a lángokat, majd az épületben rátaláltak az egymást ölelő holttestekre.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport