Piroska
-3 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Észak-Korea már megint interkontinentális rakétatesztre készül

2017.01.01. 08:11
A próbaindítása előtti utolsó szakaszban vagyunk - mondta újévi beszédében Kim Dzsongun észak-koreai vezető.

Kim Dzsongun televíziós beszédben jelentette be a rakétateszttel kapcsolatos hírt. " A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság erősíteni fogja katonai potenciálját, ha az Egyesült Államok nem hagy fel agresszív politikájával. Kitartunk a gazdaság párhuzamos fejlesztésének és az elrettentő nukleáris potenciál erősítésének irányvonala mellett." Majd  a Kelet atomhatalmának nevezte Észak-Koreát.

Hogy a mostani bejelentésnek mennyi alapja van, azt nem tudni. Az ismert, hogy tavaly márciusban Kim Dzsongun utasítására tesztelték az interkontinentális rakéták atomtöltete védőkupakjának hőérzékenységét. Az eredménnyel az észak-koreai vezető elégedett volt és kijelentette, hogy Phenjan olyan technológiát fejlesztett ki, amellyel csak néhány állam rendelkezik. Áprilisban  a rakéta új típusú hajtóművét tesztelták a Szohe űrrepülőtéren.

Kim Dzsongun  2011-ben került hatalomra a kommunista diktatúrában, és rögvest felgyorsította az észak-koreai katonai fejlesztéseket. Legutóbb 2016. február 7-én hajtottak végre kísérleti rakétaindítást, szeptemberben pedig kísérleti atomrobbantást. 

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai ugyan megtiltották Észak-Koreának a ballisztikus rakétákkal végzett kísérleteket, de Phenjan ezeket a határozatokat nem ismeri el, és arra hivatkozik, hogy Washington ellenséges politikájával szemben minden joga megvan az ország védelmének erősítésére. (MTI)

15%
5499 Ft
4675 Ft
15%
3490 Ft
2967 Ft