Jenő
9 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Van még kit eltisztogatni Törökországban

2017.01.26. 12:46

A törökök többsége nem támogatja a Recep Tayyip Erdogan államfő által tervezett elnöki rendszer bevezetését – írja az MTI egy csütörtökön közzétett közvélemény-kutatás eredményei alapján.

Az elnöki rendszer bevezetéséről áprilisban tartanak népszavazást Törökországban. Ha megszavaznák a parlament által már elfogadott átalakítást, még nagyobb hatalom összpontosulna Erdogan kezében: eltörölnék a miniszterelnöki posztot, ő pedig 2029-ig biztosan hatalom maradhatna, ráadásul ő nevezhetne ki és meneszthetne minisztereket. A következő választás az új rendszer szerint 2019-ben lenne. A kormánypárt ezzel szemben azt mondja, hogy az ország stabilitása érdekében van szükség a reformra.

A Gezici nevű török intézet felmérése szerint, ha most lenne a népszavazás,

a megkérdezettek 58 százaléka az elnöki rendszer ellen szavazna, és csak 42 százalék támogatná.

A kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) híveinek 80 százaléka támogatja az elnöki rendszert, de az ellenzéki Nemzeti Cselekvés Párt (MHP) támogatóinak 70 százaléka, a Köztársasági Néppárt (CHP) választóinak pedig 93 százaléka utasítja el.

Közben Erdogan rendületlenül folytatja a tavaly júliusi puccskísérlet után megkezdett tisztogatásokat, csak múlt hétvégén újabb 400 ember, köztük katonák és biztonsági tisztviselők letartóztatását rendelték el török ügyészek. Nem csoda, hogy romokban áll a török gazdaság, és amelyik cég tud, menekül az országból.

15%
7990 Ft
6792 Ft