Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Megint tízezrek vonultak utcára Romániában

2017.01.29. 18:46

Ismét tüntetők vonultak utcára Románia nagyvárosaiban vasárnap a kormány közkegyelmi tervezete ellen tiltakozva, írja az MTI és a Maszol.ro.

Bukarestben több mint tízezren gyűltek össze az Egyetem-téren, megbénították a közlekedést, majd a tömeg az igazságügyi minisztérium, illetve a médiafelügyelet székháza felé indult. 

A tiltakozók többek között azt skandálták, hogy „Le a bűnözőkkel”, A PSD a vörös pestis. Emellett táblákat emeltek a magasba, amelyeken többek között az áll, hogy Bűnbanda, bíróságra veletekNemet a közkegyelemre, Igent az iskolákra és kórházakra, „NépszavazásMegálljt a korrupciónak, „Dragnea tönkreteszi Romániát.

Kolozsváron, Nagyszebenben, Temesváron és más nagyvárosokban is ezrek vonultak utcára.

A január elején hivatalba lépett szociáldemokrata-liberális kormány egy közkegyelmi, és egy másik, a büntető törvénykönyv módosítására irányuló tervezettel készül enyhíteni a börtönök túlzsúfoltságán. A jobboldali ellenzék és Klaus Iohannis államfő viszont azt állítja: valójában a korrupt politikusokat akarják megmenteni a felelősségre vonástól.